Akarminek örülök, elveszi a kedvem apám...miért csinálja ezt?

Apád azt élvezi - valószínűsíthetően - hogy a szavaival hatást tud gyakorolni rád, befolyásolni, manipulálni tud.

Vannak emberek, akik akkor örülnek, ha a másik szomorú, vagy pár szóval szomorúságot, rosszkedvet, demotiváltságot tudnak előidézni nála. :(

Lehet hogy gyerekkorában őt is így nevelték, volt egy hasonlóan bántalmazó apja vagy anyja. Nagyszülőkre nem jellemző ilyen viselkedésmód?

Nekem apám és anyám is ilyen. A szakmunkás végzettségű öcsém nem tud rosszat csinálni, de én (nő vagyok) csak azt. Nem akarlak elkeseríteni, de már közel az 50-hez vagyok, és ez nem szűnik meg. Szépen kialakított az emberben egy megfelelési kényszert. Szereztem is négy diplomát, amelyek közül az első diplomaosztómra azért eljött anyám, de egyébként nem érdekli őket.

Egyébként, egy idő után tényleg nem érdekli az embert. Annyi, hogy nem szeretem a szüleimet. Életemben egyszer még a fejemet sem símogatták meg.

Szerintem sz@rd le az egészet. Nem kell neki megfelelned semmiben. A te életeddel azt csinálsz, amit akarsz. Igenis legyél jókedvű és örülj a sikereidnek, a boldogságodnak, amit magadnak köszönhetsz!

Az én anyám is dettó ez amúgy. Mikor annak idején felhívtam, hogy lesz még egy gyerekünk képes volt csípőből visszakérdezni: "minek még egy gyerek??" Hozzáteszem 2 van összesen, nem a hatodikkal lettem terhes-bár ahhoz se lett volna köze

Na mindegy, én évek óta nem beszélek vele, de ez egy hosszú sztori. A lényeg, hogy ne hagyd magad tönkretenni! Élvezd az utazást és tudatosítsd magadban, hogy mindent saját magadért teszel, nem azért, hogy másoknak megfelelj!

#15 vagyok

Van millió és egy sztorim ilyen dolgokról nekem is sajnos. A maximalizmus és a megfelelési kényszer nagyon nehezen leküzdhető egyébként számomra is. Már elmúltam 40, de még mindig tanulok, mert valahogy mindig több/jobb akarok lenni és sajnos a 100% is kevés. De igyekszem felülemelkedni ezeken és én is tudatosítom folyamatosan, hogy magnak csinálok mindent. Ha valami nem sikerül, vagy nem úgy, akkor mi lesz? Hát semmi :) Nyilván vannak dolgok, amik berögzülnek gyerekkorban és már a személyiségünk részei, de mindig van mód változásra, amit csak saját magunkban tudunk elérni.

"Változtasd meg magad, megváltozik a világ" ,hiszen csak a saját hozzáállásunk változtatható, másoké nem

Ez a videó segít elindulni a megoldáshoz vezető úton. De kizárólag akkor, ha te magad is látod a problémát kérdező.

[link]

14-es vagyok.

Igen, kérdező, jól látod, a gyermekkel kapcsolatos aggodalmakat is. Nekem egy gyermekem van, akit egyedül nevelek, 40 évesen szültem,de az én nevemen is van, sikerült egy nárcisztikus személyiségzavaros apukát kifognom. Remélem az életbe nem találkozok vele többet és a gyermekem sem, aki most 9 éves. Ezt csak azért írom, mivel az ilyen szülő olyan személyiségtorzulást tud okozni, hogy szinte "megtalálják" az embert a hasonlók, párkapcsolatban is.

Az öcsémnek nincs gyermeke, de anyám állandóan elmondja, bárcsak neki is lenne. Amíg kisfiam kicsi volt, kb. 6 éves koráig, mindenbe belekötött anyám és apám is, természetesen mindent rosszul csináltam, az én gyerekem talán nem is normális, stb... megjegyzések. Szerencsére külön lakom tőlük. Aztán anyám nagyon beteg lett, de meggyógyult belőle, azóta mintha látnék némi változást a gyerek irányába,de persze továbbra is én vagyok a rossz, csak most a gyerek az imádat tárgya lett.

Érzelmileg kell elszakadni tőlük. Fokozatosan magadban leépíteni.Kívülről nézni az ilyen emberre, mintha idegen lenne. Meg lehet valósítani nyugi, nekem is sikerült:)