Van még rá esély, hogy a szüleim ne nézzenek le emiatt?
Figyelt kérdés
24/N vagyok és tanárként dolgozom, még nyár elején jöttem össze a barátommal (26/F), aki katonai rendészként dolgozik. Ma hoztam el hozzánk először és a szüleim nekiálltak engem degradálni, hogy az a munka, amit barátom csinál nem pedig az, amit én. Azt sem tudják, egyáltalán miért nem olyan szakot végeztem el az egyetemen, aminek értelme is, barátomat pedig konkrétan istenítették. Azzal végződött, hogy ne is hozzam fel többet ezt a témát, mert úgysem tudom megváltoztatni a véleményüket..2023. aug. 18. 20:34
11/16 anonim válasza:
Kérdező, mond el nekik, hogy hála a diplomádnak, nem szorulsz rájuk, képes vagy önállóan, külön élni, és eltartani magad. ha ezt szépen levezeted, akkor meg kell hogy értsék.
12/16 anonim válasza:
24 évesen el kell költözni ilyen családból. Pont ezek miatt léptem le 21 éves korom után és szakítottam meg velük minden kapcsolatot.
Bocs, nekem nincs szükségem állandóan azt hallgatni, mekkora szr vagyok, csalódást okozó, stb.
Inkább elhúztam, és most normális életem van idióták nélkül.
13/16 anonim válasza:
Privát üzenet.
"Az üzenet szövege:
Szia! Bocsi, hogy zavarlak, de szeretnék kérdezni valamit (amit nem akarok kiírni kérdésként).
Te mit csinálnál, ha a barátod anális szexet kérne tőled?"
Feladó: uberfall
14/16 anonim válasza:
13-as vagyok, akik tőle kaptok üzenetet ne nyissátok meg - ezt épp a 12-es válaszomra küldte.
15/16 anonim válasza:
13as ezt az idiótát mindig törlik de újra regisztrál, mindenkit zaklat. Én múltkor már mutattam a rendőr férjemnek, azt mondta simán fel lehet jelenteni így is, főleg ha kiskorúra is ráír.
16/16 anonim válasza:
Miért, mit csinál egy katonai rendész?
Az én időmben sétálgattak a városban és a sorkatonákat piszkálták az állítólagos hanyag öltözékük miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!