Mit tegyek, hogy az anyám ne féltsen ennyire?

Szeptembertől Pesten tanulok, már most felköltöztem.

Ismerkedni a várossal, nézelődni stb.

Élvezem, örülök, hogy tudok egyedül lenni, a magam ura vagyok. Viszont az anyám megőrjít az állandó aggódással, stresszel...

Kétóránként hívogat, ha hallja, hogy nem otthon vagyok, 15 instrukciót kapok. Ne legyen a fülemben zene, a táskámat mindig tartsam magam előtt, ne vegyek fel ékszert, órákat, drága napszemüveget. Ne álljak meg az utcán senkinek, ne jöjjek be a lépcsőházba úgy, hogy áll másvalaki is az ajtóban, aki nem itt lakik. A futárokat ne engedjem be a lakásig, ne tudják, hogy hol lakom, hogy egyedül lakom. Ha leülök valahol kint, itthon abban a ruhában ne üljek a kanapéra, ágyra. Mindig mossak kezet, legyen nálam kézfertőtlenítő.

Van a lakásban minden, de én ne használjam egyedül a mosógépet/szárítógépet, mert nem tudom, hogy kell és tönkre fogom tenni a ruháimat. Pénteken csináltam túrógombócot, hatszor meghallgattam, hogy jaj én a zsemlemorzsát nem fogom tudni megcsinálni hozzá, biztos leégetem az egészet.

Minden este felhív, hogy zárjam be kettőre az ajtót, úgy menjek el aludni, hogy előtte nézzem meg, nem marad-e bedugva a hajvasalóm (????).

A legrosszabb a mai reggel volt, mert tegnap bulizni voltam, hajnalban értem haza. Mikor anya hívott reggel, félálomban azt hittem, hogy az ébresztőm, ezért kétszer kinyomtam, utána lehalkítottam a telefonomat. Ő meg addig hívogatott, hogy lemerültem. Arra keltem fel, hogy 4 barátnőm is írt, hogy hívta őket anya, mert nem ér el és hogy jöjjenek el hozzám megnézni, minden oké-e. De messze lakok tőlük, és hogy tényleg van-e gond? Feltöltöttem a telefont, hívtam anyát, aki elkezdett velem üvöltözni, hogy ő már a rendőrséget is felhívta és indulni akartak Pestre, el nem tudom képzelni, hogy ő az elmúlt másfél órában mit élt át, hogy azt sem tudta, életben vagyok-e egyáltalán. És 10 percig ordítozott, meg fenyegetett, hogy ha én ilyen nemtörődöm vagyok, akkor ennek a pesti életnek gyorsan vége lesz, mert ő nem fog azon idegeskedni minden nap, hogy éppen miért nem veszem fel a telefont...

Mamám szintén ugyanez... Mikor mondtam anno, hogy Pestre jövök tanulni, ő kitalálta, hogy majd hetente kétszer küldi papámat vonattal a kajával, főz úgy, hogy elég legyen 2-3 napra és így tudok majd enni rendesen. Mintha én nem tudnék főzni, vagy ha éppen ahhoz nincs kedvem, időm, ne tudnék ezer helyről rendelni, beülni valahová.

Mindig túlféltettek, otthon egy palacsintát nem süthettem magamtól, mert "megégetem magam". Gyógyszert, még egy fájdalomcsillapítót is úgy vehettem be 17 évesen is, hogy anya előre kikészítette nekem, mert "én nem tudom, hogy melyik kell, és abból mennyit lehet bevenni".