Mit lehet tenni ilyen anyukával?

Anyum férjhez ment és elköltözött amikor én 15 voltam. Tudta hogy nem akarok menni, sem pedig az iskolám ott hagyni, nem kényszerített rá így én dédimmel maradtam. Tudni kell róla, hogy diagnosztizáltan depressziós, 12 éves korom óta hallgattam, hogy mikor és hogy akart öngyilkos lenni.

Amikor elköltöztek (testvérem is ment vele) egyfajta megkönnyebbülést éreztem, sokat szenvedtem de mégis tudtam, hogy nekem ez így lesz jó. Utánna nem is volt semmi probléma, egészen 1 évvel ezelőttig amikor is elkezdték éreztetni, hogy elvárás az odaköltözésem. Idén érettségiztem, és bármikor ott voltam náluk csak kötekedett azzal a címszóval, hogy ,,forgatom rá a picsám’’, pedig csak külön vonultam tanulni, hogy az egyetemre meglegyenek a pontjaim. Olyanokat vágott hozzám, hogy miattam nem boldog, mert nem mentem velük amikor elköltöztek és hasonlók.

Tavaly novemberben elindultam pszichológushoz, mert már nem bírtam a terhet. Pánik betegséget állapított meg nagy mértékű szorongással. Ő pedig folyamatosan azt hajtja, hogy a saját érzéseim fontosabbak. Azt csináljam ami nekem jó. De nem egyszerű, ha nyomást helyeznek rám és amikor ott vagyok van, hogy nem szólnak hozzám.

Amit még tudni kell, 2 éve vagyunk együtt a párommal. Ő a legnagyobb támaszom és az otthonom. 4 hónapja szinte már együtt lakunk. Sok időt töltök náluk, de azért mert itt érzem jól magam.

Ez pedig anyáékat nagyon zavarja. Nem tudják elviselni a srác jelenlétét sem.

A héten nem mentem hozzájuk és nem csak anya hanem már a testvérem is nekem esett, hogy szavahihetetlen vagyok… stb. Mérgesek rám amiért nem indultam el tegnap. De gyomorgörccsel és ideggel semmi kedvem odamenni, ha ott vagyok nem eszek, ideges vagyok. Többször előfordult már az is, hogy hánytam.

Anya házassága 2 év alatt marha sokat romlott, sokat panaszkodik és nem szeret ott. Lett közös gyerek, most lett másfél éves. Szeretnék jó testvér lenni, szeretem a kicsit és hiányzik. De egy ilyen mérgező környezetben nem érzem jól magam. (pszichologusom ajánlotta, hogy csak akkor menjek amikor ugy erzem, hogy szeretnék és csak addig maradjak náluk ameddig nekem nem teher. Viszont ha ezt csinálom folyamatosan bűntudatot keltenek bennem, hogy a barátom fontosabb és az ő családja. 1 hetet töltöttem a kórházban, anyu egyszer nem jött be, a párom anyukája pedig minden nap).

Nehéz megküzdeni ezzel a mindennapos bűntudattal, mert nem vagyok ott és a megfelelési kényszerrel, mert tudom az lenne az elvárás ha ott lennék náluk folyamatosan. Anyum azt sem akarta, hogy egyetemre jelentkezzek, mert akkor még kevesebbet járok majd hozzájuk.

Sajnálom, ha zavaros vagy bármi de szükségem lenne valami tanácsra vagy biztató szóra. Mit tudnék tenni ilyen helyzetben?