Túlzottan szeretek egyedül lenni?

Na helo....Lali vagyok 53.

Én imádok egyedül élni ha kell széthagyni a ruháimat, vagy 2 napig összevárni a mosatlant, hogy ne kelljen minden nap rendet rakni. A zenét és is hangosan hallgatom, meg a tv előtt tudok csak igazán elaludni. Ilyenkor csak magamra dobok valami pokrócot ott ahogy épp vagyok és máris minden rendben. Ha gondolod amúgy próbaképp összeköltözhetünk. Van nagy örökölt 3 szintes családi házam, hozhatod a cuccodat és le is rakhatod ott ahol neked jól esik. Két fürdőszoba van!

Az már alapnak nem rossz, hogy felismerted magadban eme rossz tulajdonságot.... Innen már csak el kell döntened, hogy maradsz ilyen, lesz a kapcsolataiddal, ami lesz, vagy próbálod kontrollálni magad....

Pl elszámolni 10-ig mielőtt leugatsz valakit... :)

Nos igen, jó eséllyel a pároddal is ilyen leszel, ha összeköltözöl valakivel. És sok fog múlni azon, hogy mennyire nagyon másképp léteztek a mindennapokban vagy éppen mennyire hasonlóan. Jellemzően ritka a túlzott hasonlóság, ez szokott a szerencse lenni.

Értelmes emberek ennek ellenére szépen tudnak együtt élni és szeretni egymást. De csak akkor, ha mindkettő képes alkalmazkodni a másikhoz úgy, hogy azért az az alkalmazkodás nem sírbavivő a részéről.

Szóval azokat a bizonyos határokat el kell tudni találni.

Amúgy ahogy öregszik az ember, bölcsebb is lesz jó esetben, és egyre jobban képes alkalmazkodni (kivéve a háklis nyanyák).

Mert kb mindenki megtapasztalja, hogy a túlzott önfejűsködéssel milyen jó barátokat, családtagokat vesztenek el...

Én extrovertált vagyok, de élni csak egyedül szeretek, ez a gyakorlatban már nem egyszer bebizonyosodott, ezért nem is erőltetem.

Nincs ezzel semmi gond, két opció létezik:

- vagy tudomásul veszed és ilyen szellemben rendezed be az életed, nem erőltetve magadra semmit és senkit

- vagy reménykedsz benne, hogy előbb-utóbb eljön az életedbe az, akivel olyan komfortosan vagy képes élni, mintha egyedül élnél. De ennek roppant kicsi a valószínűsége.

Én is szeretek egymagam lenni, de azért nem ennyire. :D :D

Te ilyen vagy, viszont egy kicsit meg kell tanulnod alkalmazkodni másokhoz, hiszen ha majd összeköltözöl a pároddal és mindenért le fogod hordani, akkor biztos nem maradtok hosszú távon együtt.

Nem értek egyet a felettem szólókkal abban, hogy biztos senkit nem tudnál elviselni. Szerintem egész más a szerelmed különbözőségeivel kijönni, mint az anyádéval.

Egyébként úgy látom, anyukád sem hibátlan; nem kéne beleszólnia, hogy mit hova raksz, és kijelentenie, hogy az úgy nem jó. De, neked jó. Neki meg ugyan legyen már mindegy.

Ha nálad vagytok, felbomlik a köztetek 20 évig megszokott status quo, azért van ez. Amíg otthon laktál, neked mindegy volt, anyád mit hogy csinál, mert az az ő cucca, ő háztartása. A sajátodba viszont zavar, hogy beletúr. Ezért nem tudsz ugyanúgy lazítani, mikor nálad van, mert addig csinál valamit a te háztartásodban, ami neked nem tetszik.

Ő pedig nem tudja feldolgozni, hogy a te környezeted már nem az ő fennhatósága alatt áll, és megszokásból úgy érzi, döntési joga van abban, hogy körülötted mi hogy legyen. Egy barátnőjénél minden bizonnyal nem engedné meg magának ugyanezt. Meg talán nem is tud mihez kezdeni magával amíg te lazulsz (hiszen nem otthon van, az meg milyen már, ha csak átmegy a másik szobába és becsukja magát), így jobb híján azt nézegeti, mi hogy tetszene neki másképp.

Én is hozzád hasonló vagyok, de a férjem szokásaival ezerszer jobban elvagyok, mint a szüleimével vagy bárki máséval. Valahogy jobban kialakult az is, hogy melyikünk mit csinál a házban, és abba a másik nem szól bele. Pár dolog, amit meg kellett szoknom: ahogy mosogat, és ahogy a levetett ruháit tárolja. Az előbbinél a módszerem, hogy nem nézek oda, az utóbbit pedig megtanultam leszarni. De hogy kitesz valami dísztárgyat ami nekem nem kéne, vagy hasonló, az sosem okoz problémát. Szeretem, ez az ő otthona is, szeretném hogy jól érezze magát. Ha nem a férjem lenne, csak látogatóba járna ide, akkor biztos nagyon zavarna, és mondanám, hogy ide ugyan nem teszi azt a rusnya szart, meg át is rendeznék pár dolgot, ami most az ő rendezése szerint van. :D

Amúgy szerintem túl hosszúak azok a látogatások. Ha anyukád nem lakik olyan messze, inkább ne aludjon ott, sok ez a jóból, ennyi ideig nem tudja tartani magát az ember, vágyik rá hogy leeresszen kicsit, és zavarni kezdi az, aki miatt nem tud. Aztán egymást idegesítitek azzal, hogy miket bújtok a telefonban. Legyen a látogatás csak pár óra, de akkor egymással foglalkozzatok, beszélgessetek, aztán mikor megunjátok egymást, mindenki telefonozhat magának otthon.

Zenét kizárólag csak olyan látogatómra kapcsolnék rá, akiről tudom, hogy akkor és azt a zenét élvezni fogja. Mert az a zene, amit nem szeretsz vagy épp nincs hozzá hangulatod, valóban k*** idegesítő tud lenni. Ezt jobb lenne kihagynod.

Szerintem ennek semmi koze ahhoz, hogy a pároddal hogy fogsz élni.

Amit írtál, akár én is írhattam volna. Vendéghez, látogatóhoz alkalmazkodni egy idő után terhes. De a páromhoz nem. A párommal normális dolog együtt élni, szülővel ilyenkor már nem lenne az. A párom felé abszolút toleráns vagyok, meg a gyerekeink felé is.