Hogy értessem meg anyámmal, hogy nincs párom, és nem is szeretném ha lenne!?
Sajnos még nem állandó az az állapot, hogy különélek, mert tanulok, így minimum szünetekre hazajövök. Ilyenkor mindig szóbahozza anyám, hogy van-e párom, tuti van, csak titkolom, hozzám haza, és legyen, mert lennie kell, az a normális, ha van, stb, stb.
És elegem van, 15 éves korom óta egyre sűrűbben cseszeget a témával, és már rohadtul elegem van belőle. Lassan hat éve nem fogja fel, hogy engem ez kvára nem érdekel. Ráadásul most a nővére még jobban fellelkesítette anyámat aziránt a téma iránt, hogy érdekes legyen a szerelmi életem. Már itt arról dumálgat a szokásos cseszegetés, hogy hogy lesz az megoldva, ha majd haza szeretném vinni a páromat. Nekem meg ettől feláll a szőr a hátamon. Sokáig azt hittem, hogy én szeretnék ilyesmikről beszélni anyámmal(szerencsére nem léptem meg soha), de rájöttem, hogy ez így is van, vagyis inkább azt szeretném, ha anyám normális lenne, jó lenne a kapcsolatunk, és úgy beszélgetnénk akár ilyesmikről is, de ez marhára nem áll fent.
Na meg maradjunk annyiban, hogy nem láttam anyáméktól normális, egészséges párkapcsolati mintát. Pl nem alszanak együtt amióta ah eszemet tudom, úgy vagyunk, hogy van két hálószoba, egyik apámé, a másikban én meg anyám, csak hogy a legszembetűnőbb részt mondjam.
Ahogy idősebb lettem, onnan, hogy nem szeretnék kapcsolatot, odáig jutottam, hogy rettegtem attól, hogy párkapcsolatom legyen,mert mi van, ha az lesz, mint anyáméknál. Szabályosan hányingerem van, ha arra gondolok, hogy én meg egy másik ember olyan intim helyzetekbe kerülünk, mint ami egy párkapcsolatban megtörténik. Ezzel párhuzamosan egyre jobban zavar, hogy nem volt még semmi, egy csók sem. Meg azt hiszem hajlamos vagyok a kapcsolatfüggőségbe, már abból kiindulva, hogy milyen dinamikával működnek a baráti kapcsolataim. És az egyéb problémáimat még nem is említettem, ami ettől nagyjából független.
Semmi szükségem arra, hogy ilyen mentális állapotban párkapcsolatot kezdjek.
Azt azért nem ártana tudni, hogy hány éves vagy. Mert nem mindegy, hogy valaki 16 éves, vagy épp 26.
Mennyi ideig tanulsz még?
#12 Észre se vettem, hogy írta. :O Asszem el kéne kezdenem kialudni magam. :D
Viszont ebben az esetben a jó hír az, hogy ha 18 évesen kezdte mondjuk az egyetemet, akkor lassan végez. Utána költözhet, és haza kell mennie.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!