Miért nem szeretem a szüleim?

Tudom, ezt más nem tudná megmondani konkrétan,de gondoltam kiírom az érzéseim (vagy azok hiányát).

Kiskoromban eleinte a nagyszüleim neveltek, majd olyan 11 éves koromtól a szüleim vettek át. Jelenleg elsőéves egyetemista vagyok, egyedül élek ősz óta, szüleim kint dolgoznak külföldön, és minimálisan sem hiányoznak. Egyáltalán nem igénylem hogy találkozzunk,nem igazán jutnak eszembe. Természetesen nem akarok nekik rosszat, de ha kiderülne hogy soha többé nem találkozhatnánk, nem hatna meg.

Nem mondhatom el, hogy rosszul bántak volna velem, sőt, úgy érzem megkaptam amire szükségem volt, az utolsó pár hónapban mondjuk sok kisebb konfliktus volt anyummal mielőtt kimentek volna külföldre, (pl ha nem pakoltam el a zoknim,ilyen apróbb dolgokon) eléggé rendszeresen.

Soha nem éreztem azt a kötődést feléjük, amit látok kivülállóként hogy mások éreznek a szüleik iránt. Barátnőkhöz sokkal erősebben tudtam ragaszkodni mindig, jelenleg van párom és őt is sokkal jobban szeretem. Szoktam elmélkedni, hogy vajon miért nem tudom őket igazán szeretni, igazából csak elvagyok velük, ők tudom hogy szeretnek,de én mégsem igénylem a társaságukat annyira.

Tisztában vagyok azzal,hogy sokaknak ezerzer rosszabb a szülő-gyerek kapcsolatuk,mégis szívből képesek szeretni a szüleiket. Nekem sincsen negatív érzésem feléjük,csak semleges.:/