Mit érez az a szülő, akivel a felnőtt gyereke nem akar beszélni?

Szülőként szomorúságot, csalódottságot, tehetetlenséget érzek, de a kép nem ennyire fekete-fehér, mivel nálunk nem csak arról van szó, hogy a "felnőtt gyerekem nem akar velem beszélni". Szülőként nem tudom elfogadni az egyik gyerekem értékrendjét, életvitelét, ő viszont nem fogadja el az enyémet, ezért amikor beszélgetni próbálunk, agresszívvá válik, sérteget, tiszteletlenül viselkedik, ezt viszont semennyire se tolerálom. Én csak kultúrált hangnemben vagyok hajlandó beszélgetni, így sajnos eljutottunk oda, hogy alig beszélünk.

Az én meglátásom szerint ő túl laza, önsorsrontó, céltalan életet él, szerinte pedig nekem vannak felesleges elvárásaim azzal, hogy legyen életcélja, tisztességes munkája, tartása, törekedjen az önállóságra.

Sakk-matt.