Mit érez az a szülő, akivel a felnőtt gyereke nem akar beszélni?

Rokonságomban sajnos van erre példa, tehát kívülről és elfogulatlanul látok egy ilyen esetet.

Az anya meg van sértődve és azt várja, hogy a lánya bocsánatot kérjen tőle. Pedig inkább neki kéne. A lánya 26 éves fejjel hozzáment egy férfihoz, akit ellenzett az anyja. Ennyi a bűne. Persze utána volt adok-kapok, heves szóváltás, ahogyan két temperamentumos nő között szokott lenni. :-) Az esküvő után (amire végül is eljött az anya is) azt hittük lecsillapodnak a kedélyek és elindul a közeledés kettőjük között. Pláne, hogy másfél évvel később megszületett az unoka is. Sajnos mégis a helyzet egyre rosszabb lett. Itt már nem láttam bele, hogy ki, mennyiben felelős a kapcsolat romlásáért.

Gyakorlatilag megszakadt köztük a kapcsolat. Közben a kisunoka már két éves. Nekem az felfoghatatlan, hogy valaki annyira haragszik, hogy még az unokájával való kapcsolata érdekében sem tudja félretenni vélt vagy valós sérelmeit. A sors fintoraként az unoka (kislány) egyébként nagyon hasonlít a nagymama rég elhunyt édesanyjára. Szóval ez a kislány fel fog nőni, és ha mondjuk 10 év múlva kapna észbe a nagymamája, már elveszítette a kisgyerekkort, amikor együtt lehetett volna vele. És az sem biztos, hogy akkor majd maga a kislány jó néven fogja venni annak a nagymamájának a közeledését, akinek addig a sértettsége fontosabb volt, mint a vérségi kapcsolat.

" Ilyen a szép időseink hitvallása, "lényeg hogy én megvagyok a többi kit érdekel.." Pont mint a narancs szüleim. Anyagi biztonságuk nekik is megvan, így hogy 1 hétig egy rúd májkrémet esznek. De a lényeg hogy nem szorulnak senkire, és így "boldogok." Hát meghagyom nekik a boldogságukat."

Mert a te hitvallásod nem pont ugyanez?

Az én szüleim szerint hálátlan vagyok, és még ők sértődtek meg rám halálosan, amiért évi 2-nél többször nem megyek haza, pedig ők tiszteséggel felneveltek, és mekkora szmét szr gyerek vagyok.

Szóval, ha pl őket kérdezed, ők tökéletesek (khm, cseppet sem, de az már mellékes).