Mit reagálnál, ha az egyetemista gyereked bejelentené a második vizsgaidőszaka után, hogy feltett szándéka egy évre passziválni?
Anyagilag végig támogattad. Az első féléves eredményei nem sikerültek túl fényesen, sőt, épp ellenkezőleg. A második pedig egészen jó lett egy-egy tárgyat leszámítva.
Az az indoka, hogy idő kell neki átgondolni bizonyos dolgokat, önállóbb akar lenni (ezalatt melóra és költözésre gondol), lehet újra akar érettségizni, és inkább átmenni egy másik szakra, de minimum várni, hogy változik-e a jelenlegi tanulmányaival kapcsolatos kilátása a képzés utánra.
Az a baj, hogy kevés szülő érti meg ilyenkor, hogy mi a probléma, pedig a kiégés, a csalódás, motiválatlanság súlyos dolog.
Egyébként lehet elég lesz a nyár is erre, de ha mégsem, mint szülő nehéz erre befolyással lenni. A Neptunon azt jelölsz be szeptemberben, amit akarsz.
Ha a szak otthagyása mellett döntesz, akkor viszont lehet (lehet!) visszakérném a tandíj árát, vagy annak egy részét - de ez sok körülménytől függene. Viszont ha én lennék ebben a helyzetben, megérteném.
Az ő élete, az ő döntése, ha valamit zsigerből nem szeretne csinálni, azt nem erőltetném rá.
Azt viszont előre kikötném, hogy nem fogom eltartani, mihamarabb munkát kell találnia.
A gondolkodásomnak ahhoz is nagyban köze van, hogy félárvaként egy forintnyi szülői támogatást nem kapok, ezért ez igencsak megkeseríti az egyetemi éveimet. Ellenben van egy barátom, aki 2 éve otthagyta az egyetemet, azóta csak tengődik, a szülei tartják el, fizetik az albérletét is. Elismerem kicsit irigy vagyok rá, mert ha nekem fizetnék a kiadasaimat, összetenném a két kezem, ha a szüleim pénzén tanulhatnék.
Ha lesz gyerekem és abba a korba lép, hogy továbbtanuljon, mindenben támogatni fogom, hogy elérje a céljait, és ezáltal egy jó életszínvonalat tudjon kiépíteni magának. Viszont azt, hogy ne tanuljon, vagy dolgozzon és az én pénzemen tengődjön, sosem engedném meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!