Hogy kezeled, ha a szüleid szerint nincs semmi bajod, miközben nagyon rossz időszakban vagy?

Például szakítás, apámnak anyám az első nője, anyámnak már volt kapcsolata de azon percek alatt túltette magát és ment is a következőre, majd megint ugyanígy apámra és végül már 40 éve együtt vannak. Nem tudják mi az a szerelmi bánat, nekem meg már több kapcsolatom is volt és véget értek. Ahogy tesómnak is. Egyszer hazajött azzal, hogy szakított vele a párja, majd anyám felhívta egy barátnőjét és hangosan kifigurázta neki, ilyen picsogós hangon hogy "jaj szakított velem az XY". Én két szakításomat meséltem el neki részletesebben, az elsőnél azt mondta, most tönkretettem mindent mert senki nem fog jobban szeretni mint ő, a másiknál a srác szakított és látta mennyire kivagyok még pár nappal utána is, erre nagymamám pont nálunk volt és mondta hogy ő nem is találkozott vele, anyám meg mondja na gyere mutatok képet róla. Mondtam hogy ne csináljátok már ezt előttem, egy hét sem telt el nagyon fáj és akkor még én voltam a rossz.

Lehet probléma még iskolás korban a kiközösítés, amivel anyámhoz mentem sírva. Annyit mondott: "ez a te hibád" és soha többet nem beszéltünk a témáról. Nem az én hibám volt, én abszolút semmit nem csináltam, aztán később ezek a gyerekek felnőttek és kiderült hogy csak valakit bántani akartak és akkor én voltam az új lány aki nem tűnt elég keménynek.

Egyébként már évek óta barátokkal beszélem meg ezt, néha itt neten is egy-egy segítőkész emberrel. De persze volt, hogy látták rajtam, hogy bajom van, vagy panaszkodtam, amire a fent leírtakat kaptam.

Amíg a gyerek kicsi, szerintem a szülő inkább ne őt válassza, akinek panaszkodik. Az a szülő feladata, hogy a gyerekét meghallgassa. Aztán ha ezt jól csinálta, kialakulhat egy közeli viszony és akkor már tinikortól lehet kölcsönösen panaszkodni, segíteni egymásnak.

Hogy én miért nem kérdezem meg, mi bajuk? Mert én soha nem érezhettem rosszul magam. Ha látták rajtam, esetleg mondtam is nekik, mindig egy teher lettem, akivel nem akartak foglalkozni. Úgyhogy én nem gondolom, hogy ők megérdemlik, hogy én mindenben segítsek nekik, ha szerintük én csak kitalálom hogy rosszul érzem magam.

Egyébként van még az életkezdeti válság is, ami sok fiatalt érint. Régen nem volt ilyen, mert nem volt annyi lehetőség a fiatalok kezében. Már korábban ki kellett találniuk, vagy szülők mondták meg nekik, hogy fiam lányom neked ez lesz a foglalkozásod, ja és gyorsan szerezz asszonyt vagy urat, mielőtt 20 évesen kifutsz az időből. Ma már nyugodtan ismerkedhetsz akárhány évesen is, nem kell az első pároddal lenni, akármilyen is, tanulhatsz és dolgozhatsz akármit, szakmákat váltogathatsz akár öt évente is, kimehetsz külföldre, stb. Ezért nehéz eldönteni, mihez kezdjünk, meg ugye a szülők többsége elvárja, hogy 17 évesen találd ki, mivel szeretnél foglalkozni és nyugdíjig legyél az első munkahelyeden, aztán ha 25 évesen még nincs gyereked nagyon gáz vagy...

De amúgy igen, amíg otthon lakam, nem kellett fizetnem rezsit meg kivehettem a kaját a hűtőből. Tényleg semmi bajom, nehézségem nem volt :)