Mártírkérdés szülőknél?

Mit lehet tenni olyan anyával aki a családjával való gondoskodásból mártírkérdést csinál? Anyánk (60+) olyan típus aki mindig ahogy tudott kitett magáért, mindig volt vmi megfelelési vágya ami hajtotta, és mindig adtunk is neki visszajelzést hogy finomakat főz, ügyes stb apánk (70+) kivételével. Ő mindig természetesnek vette. Mióta mindenki elköltözött, és ritkán járunk haza, az utóbbi pár évben vettük észre hogy csak akkor tesz ki magáért ha hazamegyünk, de már akkor se annyira, látjuk hogy már nincsenek úgy a dolgok, kezd lepukkanni a ház, csak minimálisan gondoskodik apánkról amikor ő már több gondozást igényelne. Velünk se olyan kedves mikor hazamegyünk, nem vár minket, hanem csak letudja valahogy. Azt mondta elege van. Mi mondtuk hogy azt ne vegye sértésnek ha ritkán megyünk, mert mindenki alakítja a saját életét, egyikőnknek sincs még családja se, se semmije, csak dolgozunk vagy külföldön, vagy messzebb tőlük hogy vmire jussunk. Ahogy tudjuk segítjük őket. De ő egy cselédként érzi magát, pedig sok dolga nincs, nyugdíjas, ideje bőven lenne takarítani is, másra is, teljesen fitt, de mégsem csinálja már, és ezzel nem csak magának árt, hanem nekünk is, mert rossz látni. Nem csak ő, hanem apánk is simán elhagyja magát így. (Amúgy elég rossz házasságuk volt) Nyilván egymás agyára mentek már, de azért egy minimális gondoskodást el lehetne várni tőle, hogy mossa a ruháit, és ne a koszban hagyja fetrengeni. Tudhatná hogy ha 40 évesen se gondoskodott magáról, akkor 70 évesen se fog. De inkább ezt a megsértődött mártírviselkedést tolja.

Mit lehetne tenni hogy a helyzet javuljon?