Tényleg tiszteletlenség vagy ennyire maga alá rendel?

Én írtam ki a kérdést, hogy anyám beleordít a beszédembe telefonálás közben. Ekkor mondtam neki, hogy már x-szer játssza el velem (sokadik figyelmeztetés ellenére és csak velem) és nem vesz emberszámba. Nem vagyok már az a gyerek, akivel kénye kedve szerint "játszhat" (elég sok nárcisztikus jegye van - mindig a figyelem kell). Nem tartja tiszteletben a határaimat. Nem az én tisztem eldönteni, hogy direkt csinálja vagy nem tud viselkedni. (Tudom, hogy direkt csinálja)

Erre ő rám ordított, hogy tiszteletlen vagyok vele és innentől kezdve ő befejezte velem és soha többé nem szól hozzám. (És szó szerint nem szólt hozzám, el se köszönt tőlem, csak csapkodott, ordítozott és k. anyázott / egész gyerekkorom egy folyt le, két hetente mindig volt ilyen műsor, ha valami nem úgy ment ahogy ő akarta)

Elmentem pár nap múlva meglátogatni. Nem szólt hozzám semmilyen szinten. Csak ment a csapkolódás, ordítozás és anyázás. Apámmal beszélgettem egy jót. Tőle annyit kérdeztem, hogy bejelentették-e a villanyóra állást. Akkor úgy rám ordított és olyan dühvel egy két szóval, hogy azt hittem, ott halok meg. (Apám se szól neki, mert ő inkább csendbe marad a "béke" miatt.)

Tudni kell, hogy egyik rokonnal se tartják a kapcsolatot. Két féltesóm van anyai részről, senki nem látogatja anyámat. Valahol ez szomorú. Látom a dolgot, hogy mi lesz ennek a vége. Ha megyek azért megy a hiszti, ha nem megyek azért. Mikor elköltöztem, sokáig a telefont se vette fel nekem. (Apósom később elmondta, hogy neki azt mondta, hogy ő megharagudott rám, hogy az ő szava nélkül költöztem el.) Azóta se tudja, hol lakom. Ő sosem hív fel. Folyton gyanakszik, keveri a szart. Arra vár, hogy úgy tegyek mindent ahogy ő akarja, de közbe meg ott rúg belém ahol tud (érzelmileg). Múltkor a férjemnek kb. kijelentette, hogy az elvégzett munkájáért nem fizet, mert "család" vagyunk. Anyagra és úgy adta a pénzt - amit mi kajtattunk össze - , mintha a fogát húzták volna. (Anyagias nagyon. Előadja, hogy nincs pénze és jobban él, mint mi.) Férjem meg úgy volt vele, hogy apámnak segít.

Azt is megkaptam, hogy engem azért szült meg, mert apám akarta. Illetve én azért vagyok, hogy majd gardírozzam öregségére, mert ez egy gyerek dolga. Értelmesen nem lehet beszélgetni, mert úgy csinál mintha hatalmi harc lenne (ő neki mindenben igaza kell hogy legyen), és állandóan csak panaszkodik, hogy szar az élet és hogy nekünk rossz a felfogásunk. (Arcán is látszik a lelki világa...)

Már én is azon vagyok, hogy nem érdekel, mert én vagyok, aki "mindig megy a pofonért". Belefáradtam. Amíg a férjem meg nem ismertem (köztünk is ment a keverés, egyszer szét is mentünk a hazugsága miatt - bizonyított hazugság volt, mert ő ilyet nem mondott... később másnál is rajta kaptam, hogy hazudott), azt sem tudtam mi a szeretet és hogy lehet normálisan harmóniában élni. És ezek után lelkileg teljesen üresnek érzem magam. Kimerítő, hogy rám vetíti a mocskát és a hülyeségeit azért mert...

32N