Szeretnék boldog lenni. Mit kell tennem?

4 Köszönöm szépen a válaszotokat. Így jobban el tudtam gondolkodni önmagamról. Azonban talán ez az igazság: azokat a hibákat nem tudom megbocsátani, amiket én követtem el.

Középiskola első évében jelentkeztek nálam problémák. Nyelvi előkészítőre jártam és elkezdtem unatkozni. Más ember bizakodva azt mondta volna: Semmi baj, kibírom, a következő évek békések lesznek, nem esek kétségbe az eljövendő feladatoktól, vannak barátaim, szerető családom, majd ők segítenek. De e helyett gőgösen kidüllesztettem a mellem, kapdosva kerestem az iskolákat, hogy hova tudnék menni, ahol a képzeletemnek megfelelő helyet megtalálom, és boldogan, nagy karrier felé haladva élhetek.

De nem ez történt. Az új középiskolában nagy magány szakadt rám. Úgy éreztem, valami eltörött, nincs fogódzkodópont, egyedül maradtam. Új embereket megismertem, de csak felszínes kapcsolatokat alakítottam ki. A karrier szempontjából jó iskola volt, mivel több zenei órán vehettem részt, de nem tudtam azokban sem a koncentrációm teljességében ottlenni, belső feszültségeim lettek, nem tudtam odafigyelni rendesen, csak az osztálytársaimnak akartam megfelelni, akik kedvéért puskázni sem szégyeltem. Végül elszakadtam a hegedűtanáromtól is, aki szeretett, de akit megbántottam, mert titokban elkezdtem egy másik tanárhoz járni, hogy jobb technikát tanuljak. Mostanra tudom, hogy a becsület többet ér, mint a karrier, és a barátságok nem kellhetnek mindenáron, csak ha az élet úgy hozza, mert közös a célotok.

Végül az utolsó években, amikor a kovid kitört sok időt töltöttem a messengeren és szinte azon keresztül úgy követtem embereket, a volt osztálytársaimat, mintha ők lennének az életem. Akkor már elengedtem a zenei karriert, csak az maradt számomra fontos, hogy legalább legyen valaki abból az osztályból, aki fontosnak tart, aki szeret, akár fiú..

Igyekszem részletesen kifejteni gondolataimat, de félek, hogy közben összezavarodok és hibát ejtek. Még most is mély emlékként élnek azok az emberek, akiket a volt osztályomban megismertem. Egy fiúba végül bele is szerettem. A hegedűt viszont abbahagytam. Nem a hegedűtanárom miatt, hanem amiatt, hogy a húgomat sokszor egyedül hagytam, amikor gyakoroltam, és nem vettem őt észre legalább egy fél évig, amikor ő kamasz volt.