Miért nem tudja apám elfogadni hogy még nem volt barátom 17 évesen?

Szóval tegnap előjött azzal, hogy a nővérem ennyi idősen fiúzott, de nekem még csak fiú barátaim sincsenek, csak lányok. És hogy ez fura ebben a korban. Múltkor vendégeknek panaszkodott erről hogy én még nem fiúzok, és hogy ez milyen. Nem értem ezt a hozzáállást. Ahelyett hogy örülne, hogy nem dobom oda magam minden 2. palinak. Igazából még régebben zavart engem is, és el is mentem randira pár fiúval, de mind rossz épmény volt nekem, és utána írhattam meg nekik hogy nem jönnek be és nem lesz folytatás. Nem azért nincs fiúm mert nem lehetne, hanem mert nem találtam senki olyat aki érdekelne. Olyannal meg nem fogok összejönni aki iránt semmit nem érzek, csak hogy elmondhassam hogy huuu volt barátom. És sokan sajnos ezt csinálják. De én szeretném hogy az első az jó emlék legyen. Ha akarnék barátot, csak válaszolnék az összes csávó üzenetére aki ismerkedni akar velem instán, de inkább ignorálom őket mert tudom hogy úgyse fognak bejönni. És ht sajnos apám nem tudja milyenek a mai fiúk. Elég kevés normális van, 20 évvel ezelőtt még nem így volt. Mai fiúk vagy csak b*szni akarnak meg perverkedni( p3ldáúl egyik fiú akivel elmentem randizni, közölte hogy neki csak az a fontos egy nőben hogy pi*ája van)vsgy minden 2. lánnyal kavarnak, vagy éppen magukat sajnáltatják és csak pszichológusnak kellek nekik. Szóval rájöttem hogy nem érdekel meddig leszek single de nem fogok olyannal összejönni akibe szerelmes se vagyok. De már kezd elegem lenni ebből a csesztetésből. Miért zavarja ez ennyire apámat. És amikor megmondtam neki hogy milyenek a mai fiúk, nem hitte el. Már annyira rosszul érzem magam amiatt hogy azon gondolkozom, visszaírok valakinek mégis, de tudom hogy nem lesz jó vége. Eddig nem éreztem magam emiatt rosszul mert egyik barátnőmnek se volt még, és egyidősek velem. És egyikünk se csúnya, ugyanúgy probálkoznak nálunk, buliban meg instán stb. Igazából együtt szoktunk szörnyülködni miylen fiúk vannak.