Miért kell minden egyes beszélgetésben azt hangoztatni, hogy ha átkerülök önköltségesre, akkor azt ő nem fogja fizetni?

Egyszerűen nem tudok anyámmal úgy beszélgetni, hogy ne kezdjen bele az okoskodásba, hogy ne az legyen a vége, hogy "tanulj", "mindegy csak legyen jó a félévi eredményed", "én nem fogom fizetni az önköltséges képzést". Irritáló. Egyre kevesebbet járok haza emiatt, egyre kevesebbszer írok neki üzenetet, mert egyszerűen annyit nem lehet vele megosztani, hogy mit tudom én, egyik nap, mondjuk péntek este találkoztam a barátaimmal, mert már nyomja a hülyeséget. Azért meg minek írjak neki, hogy ha megkérdezem, hogy mi van vele, ő azt írja, hogy semmi, én meg bármi is van velem, csak azt írhatom, hogy tanulok, feltéve, hogy nem akarom hallgatni az okosokodást. Ezek után meg megsértődik, hogy én nem írok neki sűrűn....

Holott egyébként soha egy fél mondat erejéig fel nem merült, hogy ha átsorolnának, akkor azt várom, hogy majd ő fizessen, szóval nem tudom honnan vannak ilyen tévképzetei. Alapból dolgozom egyetem mellett, vállalhatnék több munkát, ha ilyen problémám lenne, meg amúgy a diákhitel is egy létező dolog. De egyszerűen ez se ment át anyámnak, csak nyomja, hogy ő nem fizeti nekem az önköltséges képzést, és akkor ki kell iratkoznom...

Ez a hülyeségeke igazából az első félév vizsgaidőszaka óta tart. (Tehát december közepe óta) Nem számítottam rá, hogy ennyire túl fogja reagálni a dolgokat, utoljára ennyire abnormálisan általános iskolában viselkedett, gimiben már tök oké volt a hozzáállása. Szóval így bele is estem abba a hibába, hogy megosztottam vele, hogy mikor vizsgázom, ő meg rákérdezett, hogy hogy ment, megmondtam, és azért van kibukva. Igazából több vizsgám volt, ami elsőre kettes lett, vagy épp nem sikerült, de igazából másodjára mindig meglett minimum négyes, konkrétan egy kettesem van, egy hármasom, azon kívül minden ilyen négyes, meg ötös, szóval még csak nem is racionális, hogy átsorolnának. Csak anyám meg nem fogja fel, hogy ha javítóztam, akkor az első vizsga eredménye sehol nem számít. Tehát így magyarázom neki, hogy az amúgy nem egy egyes, vagy kettes, voltam javítózni, nem számít, hogy elsőre milyen lett, erre dacos kisgyerek módjára közli, hogy de, az számít.