Van itt olyan személy akinek a szülei megbánták hogy kivételeztek a testvérével?és most nem győznek bocsánatot kérni?

A kérdés az volt, hogy van-e itt ilyen.

A fent válaszolók tehát akkor válaszolnának a kérdésre, ha azt mondanák, ők nem ismernek ilyet.

Egyébként pszichológus szerint is nagyon ritka az, hogy egy szülő beismerje, ha valamit elrontott a gyermeknevelés kapcsán. A legtöbb ilyen szülő szemében a gyerekét soha nem fogja egyenrangú félként kezelni, így aztán az is lehetetlen, hogy valamiben tévedjen vagy hibázzon és azt beismerje a gyerek felé.

Kedves 10. és te mégis miből gondolod, hogy a tesók ugyanazt a bánásmódot kapták amit a kolléganőd? Végtére is az ember mégis a szüleitől kapja mind a géneket mind a nevelés egy részét ami ilyen hozzáálláshoz vezet.

Én tudom azt, hogy anyám engemet valamiért jobban szeret, mint öcsémet és konkrétan kivételezik is velem. Apám meg öcsémet szereti jobban, bár nála ez annyira nem szembetűnő. Szerencsére azonban öcsémmel mindkettőnknek van annyi intelligenciája, hogy szüleink inkompetenciája nem vezet kettőnk között konfliktushoz, legalábbis remélem, hogy a jó viszony fenn marad köztünk. Őszintén szólva a családból öcsém az egyedüli akit szívesen támogatnék.

Egy szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Ha kivételezik is azért mert a helyzet úgy követeli meg. Nem minden gyereknek ugyan olyan az igénye.

Pl.:

A nővérem gyerekként, a mai napig sokkal több szeretetet, támogatást és figyelmet igénylet mint én. Így neki nyílván többet adtak.

Az én albérletem a szüleim fizették, mert anyagilag megtehették, nekem nagy segítség volt (nem kellett így nélkülözve elköltöznöm). Míg a nővéremnek nem volt rá egyáltalán szüksége mert neki a fizuja több volt mint anyáméké.

Ha a te felfogasod alapján nézem kérdező, akkor igen kívételeztek a szülők. De nem azért mert nem szeretnek minket egyformán, hanem mert a helyzet így kívánta. Majd egyszer szülő leszel és megérted, hogy ez nem olyan könnyű mint gondolod.

22. hozzászólóval értek egyet.

Nálunk egész életünkben nagy kivételezés volt (a húgommal), már olyan szinten, hogy anyai és apai nagymamám is szólt a szüleimnek, hogy gondolják ezt át már, legyenek szívesek. Azért is én kaptam otthon, mert mit árulkodok a mamáknak. (Közben ők "csak" a saját szemükkel látták és a fülükkel hallották a különbségtételt).

Anyám SOHA nem ismerte be, ő természetesen mindent tökéletesen csinált.

Én várom a fejleményeket, mert egyre idősebb, kedvenckéje pedig az óceán túlsó partján él, szóval most jönne az a rész, amikor már istápolni kell(ene).

"Én várom a fejleményeket, mert egyre idősebb, kedvenckéje pedig az óceán túlsó partján él, szóval most jönne az a rész, amikor már istápolni kell(ene)."

Elég gyomorforgató, hogy így beszélsz a saját anyádról...