Hogyan ne legyek ennyire önző?
Szüleim ki vannak akadva, hogy én is meg a hugom is apró dolgokon fent tudunk akadni, majd besértődünk stb… erre apum mindig mondja, hogy az ő idejében sokkal nehezebb volt az élet. Őt csufolták bent a suliban, alig volt pénzünk, nehezebb volt tanulni stb… És erre it vagytok ti (azaz a hugom és én) remek életetek van, megkaptok mindent és mégis fent akadtok mindenen.
Hugommal utáljuk egymást. Teljesen két másik ember vagyunk, más érdeklődési körrel, nincs meg a közös hang…
Egy hete kiderült, hogy megint vagdossa magát és erre vágta apum ezt a fejemhez, mikor elmondta nekem.
Nagyon önzőnek érzem magam. Lelkileg teljesen ki vagyok, minden héten sírok. Nincs életem. Egesznap a szobamban vagyok, fekszem az ágyban, csak tanulok meg olvasok. Nincsenek barátaim.
Probalok szüleimmel kommunikációt építeni, de felek tőlük bármit is kérni. Úgy érzem, hogy csak kihasználom őket. Egy élősködő vagyok a hátukon.
Utálom magam, utálom magam mert utálom magam. Utálom magam mert jó életem van és mégis ki vagyok lelkileg. Utálom magam mert önző vagyok és nem tudom, hogy mit csináljak.
Nagyon szánalmasan hangzik ez az egész, de nem érdekel, mert semmi sem érdekel.
16L
Talán meg kellene próbálnod a húgoddal rendezni a kapcsolatodat.
Nem normális, hogy gyerekek akik testvérek utálják egymást.
Tini vagy. Majd elmulik es konnyebb lesz, nem fogod maga utalni orokre.
A tesoddal meg nem kotelezo szeretnetek egymast, de ne is nehezitsetek meg a masik eletet.
Keruljetek el egymast, ne vitatkozzatok.
Nincs semmi hasznos tanácsom, de én is pont úgy érzek, mint te
Fogalmam sincs, mi a megoldás
Ha szeretnél róla beszélni, írhatsz nekem
Vagy még jobb lenne egy pszichológussal beszélni, de megértem, hogy nehéz elmenni oda ( mármint nem csak fizikailag)
16/l
#3
Ez nem arról szól, hogy az kell, ami nincs. Ez arról szól, hogy az ember koloncnak érzi magát és lényegtelennek tartja a létezését.
Azért, mert nagyon sok tini keresztül megy rajta, nem azt jelenti, hogy ok dolog utálni magad.
Keress fel egy pszichológust
Iskolapszichológust próbálj keresni, vele beszélhetsz anélkül is, hogy be kellene vonnod a szüleidet. Mondd el neki mit érzel úgy, ahogy itt leírtad.
Nagyon könnyen mondják itt a válaszolók, hogy "jajj, csak tinikorszak rá se ránts, majd elmúlik". Nem biztos. Egy életre meg tudja keseríteni az embert ha nem figyelnek rá fiatal korában úgy, ahogy arra neki szüksége lenne. Azzal, hogy a kérdező csak annyit hall a szüleitől, hogy mi a baja, hát megkap mindent, nem lesz kint a vízből. Azzal sem, ha az apja szerint jobb élete van a gyerekeinek mint neki volt annak idején.
Tudom miről beszélek. Hasonlóan éreztem magam 16 évesen, de mivel sehonnan sem jött a megértés, megtanultam elnyomni magamban ezt a sok szart. Mostanra, 28 évesen jöttem rá, hogy rohadt gyorsan beszélnem kellene egy szakemberrel mert előbb utóbb megölöm magam. Ezt érte el a nagy "ne törődj vele, majd elmúlik" hozzáállás. Nem, nem múlik el. Megtanulsz vele együtt élni, vagy elmehetsz valakihez aki segít feldolgozni.
tini vagy, elmulik, mi is csomot veszekedtunk a hugommal. 6 ev van kozottunk.mostmar szuperul kijovunk egymassal...es a vegen nevetunk mar a veszekedeseken. enis vagdostam magam anno. elmult,hulyeseg volt. ez van :)
apud meg ne jojjon avval hogy bezzeg az o idejeben. mert te most a te idodben eled meg ezt amit megelsz katasztrofanak...
Az elmúlt években nagyon sokat dolgoztak…
És néha nem érzem hogy megértenének
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!