A szülők akik megtehetnék, azok mekkora aránya segíti a gyerekét később a korai felnőtt életben pl. lakással vagy nagyobb dolgokkal?

Semmivel sem segített, még nehéz helyzetbe is hozott minket.

Itt hagyott minket a hiteles házban, egyedül anyámmal, mikor még kicsik voltunk. Gyerektartás nélkül.

Neki sok félretett pénze is volt, meg egyéb ingatlanjai.

Imádkozzon, hogy ne halljak felőle többé!

Én és a férjem szülei hasonlóképp szépen élnek/éltek, hiány sose volt semmiből, de megtakarításuk nem volt, és arra sem lehetett apellálni, hogy valamit kapunk tőlük. Magunknak fizettük az esküvőt, magunk dolgoztunk meg érte, hogy saját házunk legyen, s ez így jó is.

Nekünk van megtakarításunk, illetve a gyerekünknek is van saját megtakarítási számlája, ha kirepül, lesz egy tartaléka indulónak.

A férjem családjában sajnos több haláleset volt az utóbbi időben, így örökölt házat is, de inkább ne örökölne az ember semmit, csak élnének a szerettei. Mi inkább félreteszünk, gyűjtögetünk, tervezünk és megvalósítunk, a gyerekünknek is ezt a mintát mutatjuk, de őt anyagilag is jobban tudjuk támogatni. Ha a szüleinknek lett volna rá lehetősége, ők is így tettek volna.

Én sajnos egy szekrényt és egy lámpát leszámítva, semmit nem kaptam a szüleimtől az induláshoz, mert nem tehették meg.

A fiam, ha végez az iskolájában és dolgozni kezd, megkapja a pesti 2 szobás panellakásomat. Mi a 2. férjemmel vettünk közösen vidéki kisvárosban egy családi házat, ahol a gyerekeinkkel élünk jelenleg. A lakásom ki van adva. Ha a fiam szeretne, oda tud majd költözni, ha esetleg szüksége lesz az árára a továbblépéshez, eladom és beforgatja az árát családi házba. Ha nem, akkor meg úgyis ő az 1/1 örökösöm, mindenképp az övé lesz.

Kaptunk kis segítséget mindkettőnk családjától, amikor a házunkat építettük, de ne több milliós tételre gondoljatok. Párszor akadt el az építkezés és a továbblendítő pár száz ezret adták oda, szigorúan kikötve, hogy nem kölcsön, hanem ajándék. Ezektől eltekintve gyakorlatilag mi szedtük össze a pénzt mindenre. Sokszor kérdezik, miért nincs nagyobb kocsink vagy olyan kerti bútor, amazt is lecserélhetnénk a házban... De kérni nem fogunk rá, és így is működik minden. Ha mégis adnak pénzt, akkor kisebb összeget, de azt főleg a gyerekekre költjük, két ovis mellett elfér.

Később sem tervezünk azért nyomorogni, hogy egy darab lakást vegyünk valahol, kettőre meg nem tudunk összegyűjteni (két gyerek van, így nem kéne marakodni később rajta). Mi a saját életünket igyekszünk biztosítani, hogy ne nekik kelljen eltartani, kisegíteni idős korunkra minket és elég legyen magukat fenntartani. Sokszor olvasom, hogy a dolgozó kisgyerekes felnőttek nem tudják kinyögni az idős szüleik számláit, akik a korszerűtlen házaikban nyomorognak. Ezzel nem akarjuk terhelni őket.

Megfelelő taníttatást biztosítunk, hogy legyen eszközük, tudásuk felépíteni a jövőjüket, a többi rajtuk múlik.

Nálunk is természetes, hogy segítenek a szülők, ahol tudnak. Persze nem úgy, hogy ők közben nyomorognak (úgy el se fogadnank) hanem ésszerűen.

Pl. az első válaszra reagálva, nem az volt ott a baj, hogy maguknak vettek kocsit, hanem az, hogy messze túlárazott kocsit vettek, miközben egy 15 misis kocsi is tökéletes és még a gyerekeinek is tud adni kezdő tőkét.

"Később sem tervezünk azért nyomorogni, hogy egy darab lakást vegyünk valahol, kettőre meg nem tudunk összegyűjteni (két gyerek van, így nem kéne marakodni később rajta). "

Mondjuk lehetne felezni, akkor meglenne mindkettőnek az önerő. De nyilván könnyebb azt mondani hogy á, úgyse menne ez, inkább intézzék a saját jövőjüket tök segítség nélkül, minthogy egy fél házuk lenne, mert az mégiscsak egy fél ház, nem egész.