Felnottkent ugy erzem anyam azert van apamal, mert nincs eleg onbizalma, ismeros?

Teljesen átérzem, ugyanez van nálunk is.

Abban igazuk van az előttem szólóknak, hogy ha ez amúgy a szüleidnek megfelel, akkor hadd éljék az életüket, ahogy akarják. Akkor is, ha nem értesz velük egyet. Mindenki élje a saját életét. Te a tiéd, ők az övék.

Nálunk olyan szempontból nem mindegy, hogy anyám csak kényszerből van együtt apámmal, tele van traumával (amit szépen a szőnyeg alá söpör), és valószínűleg nagyon magányos, hogy rajtam és a tesómon keresztül akár magának életét és boldogságot csiholni.

Ezt értsétek úgy, hogy ha rajta múlna, minden lépésünket ő irányítaná. Meg van győződve arról, hogy jobban tudná élni az életünket, mint mi (Haha... Önámítás level 100000). Mindenbe bele akarna szólni "Én csak segíteni akarok" felkiáltással.

Na, ez már nem egészséges. És nem hagyom neki, hogy rendezkedjen az életemben, amit ő nehezményez.

A saját életében persze nem akar rendezkedni (sokkal könnyebb más életében dirigálni és osztani az észt a partvonalról, tét nélkül), az sokkal nehezebb lenne, akkor szembe kellene nézni ezekkel a traumákkal és az elmúlt, elcs.szett 40 évvel apám mellett. Hát ehhez nem fűlik a foga.

Most ott tartunk, hogy nem beszélünk egymással, ami neki biztos baromi fájdalmas, de engem már nem érdekel őszintén szólva. Belefáradtam abba, hogy harcoljak vele és nem az én felelősségem, hogy boldogságot és életcélt biztosítsak neki. Ezt magának kellene csiholnia egyedül.

38/N