Hogyan bízhatnék meg újra a szüleimben? Helyre lehet ezt még hozni?

A történet nagyjából annyi, hogy belementem egy olyan kapcsolatba, amiről egyértelmű volt hogy nem lesz hosszútávú. 17-18 voltam akkor, a srác 24. Ő épp szakítás után volt (tehát nem volt kapcsolatban már, legalábbis nekem ezt mondta). Kezdetben csak barátok voltunk, ő épp rendezgette az életét (próbált különválni attól a lánytól mert együtt éltek). Aztán úgy alakult hogy "összejöttünk". A kapcsolata 6 éves volt, tudtam hogy nem heverte ki de nagyon össze akart velem jönni. Sosem volt erőszakos, nem képzelt engem annak a lánynak vagy ilyesmi. Mindig őszinte volt, ha találkozott vagy beszélt vele elmondta nekem. Emellett soha nem próbált belemanipulálni semmibe legalábbis nem jobban mint én őt. Na és itt a lényeg: tulajdonképpen mindketten kihasználtuk egymást mégha ez nem is volt egyértelmű. Ő vágyott valakire aki pótolja az exét, aki támogatja, akivel időt tölthet én pedig tapasztalatot akartam szerezni, meg akartam tudni hogy milyen ha valaki figyel rám, szépeket mondd nekem, ha van valaki akivel randizhatok, összebújhatok ilyesmi. Nem volt kérdés hogy nem maradunk együtt, de ez mindkettőnknek kellemes volt így. Beszéltünk, néha elmentünk valahova, összebújtunk, csókolóztunk és ennyi (nem történt több soha). Én sem terveztem leélni vele az életem és ő sem velem.

A szüleim viszont rájöttek a dologra. Anyámnak én mondtam el mert bíztam benne, azt hittem tudja milyen vagyok, hogy viszonylag reális és meggondolt a viselkedésem. Nyilván tévedtem mivel elmondta ezt az egészet az apámnak is és innentől jött az őrület. Nem tudták megérteni, hogy nem terveztem azt hogy örökre ezzel a sráccal leszek. Úgy csináltak mintha valami ostoba, naiv kislány lennék és ez a csúnya ember kihasználna és manipulálna. Folyton el akartak tiltani tőle, piszkáltak, képesek voltak autóval utánam jönni, ellenőrizni mit csinálok. Apám folyton manipulálni próbált, azt mondta az én életem én tudom mi jó nekem, de mellette folyton a srácot gyalázta (nem is ismerte) és arról beszélt hogy tönkreteszem az életem. Anyám még rosszabb volt, folyton vitáztunk és még megtépni is képes volt hogy elvehesse a telefonomat. Azt hitték emiatt a srác miatt vagyok feszült, hogy miatta sírok, pedig az viselt meg hogy a szüleim akikben ennyire bíztam így viselkednek velem és nem hiszik el, hogy tudom mit csinálok. A sráccal persze végül megszakítottuk a kapcsolatot de az nem is zavart annyira mert tudtuk hogy így lesz. A szüleimmel kapcsolatban viszont eltört bennem valami, egyszerűen nem tudok bízni bennük. Ők még mindig a fiút hibáztatják ha nagy ritkán szóba kerül, elmondják ők mekkorát csalódtak bennem és milyen szégyenbe hoztam őket, holott nem csináltam semmit, csak próbáltam élni kicsit. Esküszöm mégcsak tapizásig sem nagyon jutottunk, tehát azt sem lehet rám húzni mekkora r*banc vagyok mert nem csináltunk semmit. Anyámnak is elmondtam ezt de ő nem hisz nekem, úgy állít be mintha legalább a falu k*rvája lennék (pedig azóta sem volt senkim). Szerintetek helyre lehet még hozni a bizalmat vagy esélytelen? Ti megtudnátok bocsátani az ilyen viselkedést? Hogyan lendüljek túl ezen teljesen? 2 év telt el a történtek óta amúgy