Mit mondjak anyukámnak, miért nem megyek szívesen haza a barátommal?

Anyukám sérelmezi, hogy ritkán járunk haza hozzájuk és akkor is csak nagyon ritkán alszunk ott. Általában reggel 9-10 fele érkezünk és 6-7 vele, este indulunk vissza, haza. Ha viszont a barátom szüleihez megyünk, akkor ott vagyunk csütörtöktől/péntektől vasárnapig.

Viszont anyáék a tesómmal egy másfél szobás panelban laknak. Ha mi ott alszunk, tesóm az ő szobájukba van átpakolva. Amíg kisebb volt, ez még elment, de gimisként már neki sem kényelmes ez. Nekünk sem, hogy ott vagyunk egymás szájában. Párom szüleinél van egy külön lakrész nekünk, hálószobával, külön fürdőszobával, egy kisebb nappalival/játszószobával. A ház nagy alapból, a szülők a másik végében. Nem zavarjuk egymást, nem halljuk este, ha alvás előtt beszélgetnek, vagy valaki még késő este megy tusolni, mosdóba. Napközben is elvonulhatunk.

A másik dolog, hogyha több napra megyünk hozzánk, a párom munkára van fogva. Menjen, segítsen a nagyszülőknél, segítsen anyukám férjének, nyírjon füvet, gallyazzon, hordjon törmeléket stb. Ő meg inkább itthon is fizet azért, hogy a kert rendben legyen, utálja ezeket… Nem mondja ott, én szoktam, hogy basszus, nekünk is hétvége van, ne az legyen már a szombati program, hogy tegye rendbe másnak a kertjét, vagy vigye a mamákat 3 óra hosszás bevásárlásokra, mert a Lidl-ből ez kell, az Aldiból amaz, a Sparban meg valami harmadik dolog akciós. Ha meg az ő szüleihez megyünk, akkor a program pihenés, családozás, nem az, hogy reggel 7-kor már ébresztve vagyunk, mert munka van.

Anyukám ma mondta, hogy neki mennyire rosszul esik ez, hogy pl. most karácsony első napján elmentünk ebédre hozzájuk, utána meg mentünk a párom szüleihez és ma jöttünk haza tőlük. De mit mondjak? Hogy otthon feszült a légkör, kínszenvedés azt az 1-1,5 napot is eltölteni ott? Mert ez az igazság, általában úgy jövünk el, hogy megfogadom, 2 hónapig tuti nem megyünk megint. Nem akarom megbántani, mert próbálkozik ő valamennyire, de nem túl jó a helyzet.