Melyik lenne a kínosabb neked szülőként?
"Ha kiugrálnak az ablakon 16 éves gyerekek, az miért a tanár hibája lenne?"
Hol van a szülő? A szülő miért nem felelős a gyerekéért? Miért nem figyelt oda mit csinál a gyereke, mi van a gyerekével?
A szülőnek rendszerint 2-3 gyerekre kell max figyelnie. A tanárnak meg van több mint 100 diákja.
5.
Na jó, ha a szüleid szégyellik, hogy tanár vagy és csak a munkást tartják valamire, akkor buta bugrisok.
Régen tényleg nagyon rossz anyagi helyzetünk volt, mikor én kicsi voltam, még rengeteget költöztünk emiatt.
Ma már úgy átlagos az anyagi helyzetük, de ők ebből nagyon szépen fenn tudják tartani a háztartást (mi már nem lakunk náluk a testvéreimmel), mivel ahhoz voltak szokva, hogy sokkal kevesebből éljenek.
Csak rosszul esik, hogy ha valami családi összejövetel van, rögtön azzal dicsekszenek, hogy a bátyám (burkoló, 29 éves) meg az öcsém (autóvillamossági szerelő, 24 éves) milyen életrevalók. A bátyámnak már saját háza van, az öcsém is vett lakást hitelre, de jól tudja törleszteni.
Én meg 26 évesen még 2 másik lakótárssal együtt nyomorgok albérletben, esélyem sincs még hitelre sem, mert túl alacsony hozzá a fizetésem. Rólam soha sem beszélnek senkinek, annyira rossz érzés volt most is karácsonykor, mikor összegyűlt a rokonság, hogy kb. szégyellik azt, hogy milyen csöves lett belőlem.
de várj, te most ki vagy? a tanár?
azért én mégse a pénzt helyezném első helyre. sajnos az egy nagy gond, hogy ma nálunk ez a helyzet, de épp elég baj, hogy ilyen az emberek felfogása. tedd fel ugyanezt a kérdést mondjuk egy norvég csoportban ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!