Támogatnátok ilyen esetben havonta az édesanyátokat, ha nem jön ki a fizetéséből?

5 éves voltam, mikor hozzáment a nevelőapámhoz. Eleinte semmi baj nem volt, tényleg megvolt az a tipikus boldog családi élet, amiket a filmekben is látunk. Aztán kezdődött az, hogy a nevelőapám egyre többször kiabált, vagyis inkább üvöltözött otthon, leginkább semmiségek miatt. Pl. hogy miért az ebédlőben írom a leckémet, a szobámban miért hason fekve olvasok, mi az, hogy kihűlt reggel a kávé, amit anya csinált neki. Eleinte heti 1-2 ilyen volt, utána már naponta 2-3, de tényleg olyan üvöltözések, hogy nem egyszer szomszédok csengettek át, minden rendben van-e. A "legviccesebb", hogy ahogy idősödött a nevelőapám, az idegrohamaihoz csatlakozott az, hogy mikor látszott rajta, mindjárt kezdi a kiabálást, elkezdett tickelni a szeme, üvöltözés közben dadogott, remegett, majd néha még az orra vére is elindult, szóval komikus képet mutatott. Ha látta, hogy nevetünk/mosolygunk rajta, még hangosabban ordított.

Így visszagondolva nevetséges és vicces, de akkor nagyon megviselt, hogy tényleg MINDENÉRT azonnal üvöltött, ha unatkozott, kötekedett és addig piszkált, amíg vagy el nem sírtam magam, vagy el nem kezdtem én is kiabálni, hogy hagyjon már békén. Rengetegszer kértem az anyámat, hogy váljon el, de nem akart. Mondván, hogy van a férjénél százszor rosszabb, ő egy megbecsült és mindenki által tisztelt ügyvéd, mindenki ismeri a városban. És hogy legyek hálás (!), amiért csak kiabál és nem ver minket, meg hogy ő biztos nem fog elválni másodjára is, mit gondolnának róla. Ráadásul sokszor azt is hozzátette, hogy miattam van vele, mert ha én nem lennék, elég lenne a fizetése magára, de kettőnket nem tudna fenntartani.

Gondolom nem meglepő, hogy 18 évesen, érettségi után elköltöztem, azóta 2-3 havonta megyek haza hétvégékre. A helyzet változatlan, mellé jött még az, hogy kiderült, a házasságuk óta csalja anyát konkrétan bárkivel, aki az utcán szembejöhet vele. Mellette anya házicseléd otthon, mert a férje egy szendvicset nem tud megcsinálni, mondván, "ő fiú, neki ezeket nem kell tudnia". Szerintem az, hogy ezek is kiderültek, adta meg anyának a végső lökést, hogy elváljon, vagyis tervezi. Viszont tanárnő, a fizetéséből nem jönne ki rendesen és azt szeretné, hogy én azt havonta egészítsem ki neki. Konkrétan kapom a lelki zsarolást, hogy máshogy nem tudna elválni.

Párom szerint segítsünk neki, hiszen az anyám. De akkor is ugyanígy az anyám volt, amikor a férje az érettségi előtti estén üvöltött velem, hogy mi az, hogy még este 11-kor égetem a villanyt és ha eddig nem tanultam meg, ne most álljak neki, úgyis ugyanolyan semmirekellő vagyok, mint az anyám és az apám, semmire nem fogom vinni, kár tanuljak (ja igen, mivel anya pedagógus, heti szinten el volt mondva otthon, hogy anya semmit nem csinál, csak gyerekekre vigyáz és könnyű ülni egész nap a tanteremben). Vagy mikor törött kézzel nem tudtam segíteni anyának fát pakolni, ő meg kiszólt bentről, hogy csak egy lusta k_cs_ög vagyok, az az én bajom.

Tönkretett lelkileg, az anyám pedig azzal, hogy ezt tűrte, egyszer sem tette helyre, asszisztált neki. Emiatt érzem, hogy nem szívesen utalgatnék neki havonta 100-150 ezreket, élete végéig.