Hogyan kezelitek, ha a szülőtök jóval butább nálatok?
Édesanyám 50+ éves, én közelítek a 30-hoz. Sajnos a legutóbbi butasága után be kellett lássam, hogy anyám nem okos. Sőt, sajnos buta. Nagyon fáj, nehezen viselem, mert nagyon szeretem őt, de muszáj volt belátnom, hogy ez a helyzet. Magamat sem tartom okosnak, de azért valamennyire értelmesnek igen.
Történt ugyanis, hogy éjjel látott valami fényt beszűrődni az ablakon, és ő kitalálta, hogy BIZTOS a szomszéd volt, bejött a kertünkbe szétnézni, és ő azt is tudja mit nézett és miért.
Mikor reggel elmesélte nekem ezt a sztorit, teljesen kiakadtam. Mondan neki, hogy oké anya, elhiszem, hogy láttál egy fényt, de ne gyanúsítgassunk már egyből egy konkrét személyt. Illetve elfogadnám, ha filózna rajta, hogy vajon mi lehett, ki lehetett, de ő már tényként közli, biztosra állítja a dolog minden részletét, elhiteti magával is, amit kitalál, mindezt egyetlen pici fényforrás miatt.
Aztán jött a hab a tortára, ő ezt ki is írta egy Facebook csoportba, mondanom sem kell, tele helyesírási hibákkal, csúnya szavakkal, agresszív hangvétellel. Természetesen a kommentelők most őt támadják, sajnos jogosan.
Nekem ez nagyon fáj, hogy ilyen butaságokat csinál, illetve, hogy most emiatt támadják is őt, de mit tehetnék... felnőtt ember. Nem tudom hogyan kezeljem.
"Gondolod, hogy te jobnan tudod mint a sajat gyereke? Miert gondolod, hogy egy hozzaszolasbol te jobban meg tudod itelni, mint aki szemelyesen ismeri? Gondolod, hogy minden apro reszletet tudsz amibol meg tudod itelni?"
Annyira én is meg tudom ítélni, mint az, aki azt írja, hogy
"o enyhen mentalisan beteg szerintem, orvoshoz nem hajlando menni".
Ha nem hajlandó orvoshoz menni, akkor ez a diagnózis egy hozzá nem értő rokontól származik, vagyis pont semmit se ér. Ennyire én is meg tudom ítélni, igen.
"53 az en anyam igenis beteg, es ezt a vele levok is meg tudjak erositeni"
Mert a "vele levok" orvosok? Tőlük van a diagnózis? Ha nem, akkor miről beszélsz, hogy "igenis beteg"? Nem igenis beteg, hanem te "igenis úgy gondolod", hogy beteg. Ez még nem jelenti azt, hogy valóban beteg.
"szoval te csak ne szolj bele"
Nem beleszólok, hanem hozzászólok. Ha nem írtad volna le ide, nem szólnék hozzá.
"fogalmad sincs...es ilyen dolgokkal kezdodHET, mint amit leirtam es ez is LEHET a tunete"
Az is lehet mentális betegség kezdete, hogy így felhúzod magad valamin. Akkor most adjak rólad mindjárt diagnózist én is, mint te róla?
Nem azt írtam, hogy biztosan nem beteg, csak azt, hogy annyiból, ami itt le van írva, még egyáltalán nem következik olyan egyértelműen, hogy beteg, mint ahogy előadod.
"Te teljesen hulye vagy."
Már megint diagnosztizálsz. :)
"Vannak olyan tunetek, amiknel 100%-ra meg lehet mondani valakirol, hogy beteg. Nem kell ahhoz orvos."
De igen, a diagnosztizáláshoz orvos kell.
"Peldaul, ha valaki all a tukor elott, es onmagaval beszelget, amikor azthiszi, hogy senki nem latja, akkor erre az emberre nem mondanam azt, hogy mentalisan egeszseges."
Te. Más meg talán igen. Nem mindegy, hogy milyen körülmények között teszi ezt. Lehet, hogy csak szerepet tanul, ami - ha mondjuk csak leskelődik a megfigyelő - nem feltétlenül derül ki egyértelműen.
"De aki pl. azt gondolja, hogy a falak beszelnek hozza es ezt elmondja a vele eggyutt eloknek, ott is meg tudjak itelni, hogy az illeto nem ép."
Vagy csak drog hatása alatt áll...
Hat nem tudom van e ertelme folytatni ezt a parbeszedet komolyan. Nagyon de nagyon buta vagy. Es ehhez sem kell orvosnak lenni. A diagnosztizálás, meg az, hogy valakirol azt gondolom,hogy beteg az ket kulon dolog.Peldanak okaert folyik taknyom nyalam, kohogok, voros a torkom, akkor tudom, hogy beteg vagyok, de a pontos diagnozist nem tudom felallitani hogy ez most pontosan, milyen fertozes stb.
A hetven eves anyam ugy nez ki szerepet tanul otthon? Lehet jelentkezett a szinmuveszetire es nagy baberokra tor es nem tudunk rola? Biztos igazad van. Vagy heroinozik...istenem, te vagy 15 éves vagy, vagy a masikat te is tudod...na jo befejeztem. Kerlek ne faradj a valasszal elengedlek inkabb nem farasztom magam veled.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!