Hogyan kezelitek, ha a szülőtök jóval butább nálatok?
Édesanyám 50+ éves, én közelítek a 30-hoz. Sajnos a legutóbbi butasága után be kellett lássam, hogy anyám nem okos. Sőt, sajnos buta. Nagyon fáj, nehezen viselem, mert nagyon szeretem őt, de muszáj volt belátnom, hogy ez a helyzet. Magamat sem tartom okosnak, de azért valamennyire értelmesnek igen.
Történt ugyanis, hogy éjjel látott valami fényt beszűrődni az ablakon, és ő kitalálta, hogy BIZTOS a szomszéd volt, bejött a kertünkbe szétnézni, és ő azt is tudja mit nézett és miért.
Mikor reggel elmesélte nekem ezt a sztorit, teljesen kiakadtam. Mondan neki, hogy oké anya, elhiszem, hogy láttál egy fényt, de ne gyanúsítgassunk már egyből egy konkrét személyt. Illetve elfogadnám, ha filózna rajta, hogy vajon mi lehett, ki lehetett, de ő már tényként közli, biztosra állítja a dolog minden részletét, elhiteti magával is, amit kitalál, mindezt egyetlen pici fényforrás miatt.
Aztán jött a hab a tortára, ő ezt ki is írta egy Facebook csoportba, mondanom sem kell, tele helyesírási hibákkal, csúnya szavakkal, agresszív hangvétellel. Természetesen a kommentelők most őt támadják, sajnos jogosan.
Nekem ez nagyon fáj, hogy ilyen butaságokat csinál, illetve, hogy most emiatt támadják is őt, de mit tehetnék... felnőtt ember. Nem tudom hogyan kezeljem.
Egyébként nem derült ki, hogy mi volt. Szerelünk majd fel kamerákat anyuékhoz mert egyébként ijesztő a sztori, akármi is történt.
De mégegyszer mondom, nem az a helyzet, hogy nem hiszek neki, elhiszem, hogy látta a fényt.
Tehát akkor magad is elismerés, hogy anyad nem buta, csupán elhamarkodottan következtet dolgokra. Hidd el, majd rajon magától.
Off
Amúgy én napilapokban hordok ki hajnalban, bár nem Magyarországon és ehhez van egy kis fejlampam, ami igencsak meg tudja remiszteni az embert, ha épp a szobájába világít be....
De lehet simán buta. Nekem nagyanyám kattant rá 3 évvel ezelőtt a facebookra, azóta volt már hogy tiltották is. :D
Rendszeresen leégeti saját magát és az egész családot is. Mindent elhisz amit ott lát, olvas. És nem lehet meggyőzni az ellenekezőjéről, hiába vagyunk mi a gyerekei, unokái, mi "nem tudjuk" ezeket.
#33
Lehet, hogy felfokozott állapotban állítottam róla, hogy buta. Belátom. Nem akarom, hogy az legyen.
De ahhoz muszáj tartanom magam, hogy sajnos elég sok buta emberekre jellemző tulajdonsága van :(
Szia! Anyukádnak nem volt valami fejtraumája? Mert esetében nagyon korainak tűnik, de utalhat demenciára, amit leírsz. A demenseknél könnyen jelentkezhet hallucináció, dolgok továbbgondolása, a belátási képesség gyengülése, vagyis, hogy nem lehet nekik megmagyarázni.
Több infó bárhol a neten, pl. itt: [link]
Azt javaslom, vidd el neurológushoz, aki megállapítja, van-e ilyen probléma!
34-es, amirol te beszelsz, az teljesen mas! Nagyon nem mindegy, hogy minden hulyeseget osszeolvas valaki a neten es ezt elhiszi, vagy pedig kezdodo uldozesi maniarol van szo.
Ez ket kulon dolog.
#36
Nem volt ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!