Elvált szülőktől (az ő gyerekeiktől) kérdeznék... szívesen megy a gyerek láthatásra? (Szívesen mentél?) Vagy csak "kötelező program"? Ha csak muszájból megy a gyerek, annak mi az oka?

Lányom apjával külön mentünk 14 éve (2 éves volt a lányom), semmi probléma nincs közöttünk. Normális a viszonyunk, a nagyszülők is elfogadták a helyzetet. Sosem hangoltuk a gyereket egymás ellen, senki nem mesélt neki rosszat se az apjáról se rólam. Nincsenek kőbe vésett szabályaink, amikor viszi vagy hozza a gyereket, akkor kávézunk vagy ebédelünk nálunk (férjemmel van amikor "apás" napot tart a lányom apja - bármilyen bizarul is hangzik - jól kijönnek). A gyerek mindig is azt látta, hogy nekünk ő fontos, egymással és egymásról ugyanúgy tisztelettel és szeretettel beszélünk. Úgy gondolom, hogy ez meghatározó. Mert a válással a gyerek a stabil pontot elveszti, és ha erre még az jön, hogy látja és érzi, hogy a szülei, nagyszülei mekkora prosztó parasztok...totál lelki nyomorék lesz az a gyerek... Naná, hogy a láthatás így kényszerré válik. Ez a szó is: láthatás. Egy feltételes érzetet kelt, nem? Láthat, ha akarom, ha akar, ha kedve van, ha fontos vagyok, vagy nem vagyok? Bizonytalanságérzetet kelt az egész.

Sajnálom a csonka családokat, ahol a gyereket kezdik használni az ostoba szülők pajzsnak, takarónak, zsarolási indoknak.