Két nárcisztikus gyereke lehet normális felnőtt?

"Lényegében a pszichológus is csak annyit mondott hogy költözzek el, vezessem le a stresszt hogy ne reagáljak olyan érzékenyen rájuk, de hogy ezzel "lehet együtt élni".

Iszonyú sokat segített hogy kimondta, nem én vagyok a hibás, percekig bőgtem egy vadidegen előtt első alkalommal. Megmutatta hogy mondjam ki az érzéseimet nekik, és hogy velük van a baj. Utána fél évvel mentem vissza, de úgy éreztem kicsit mintha nem tartaná eléggé fontosnak a dolgot és szerinte nem indokolt jönnöm.

Nem akarom felfújni, mert tényleg hiperérzékenyen ugrok mindenre...

Nem tudom mit gondoljak :/

Keressek másik dokit, vagy hagyjam a francba?

Izgulok hogy nincs minden rendben velem."

Túl sokat foglalkozol magaddal meg a szüleiddel. Foglald el magad úgy, hogy másokra terelődjön a figyelmed nagy része.

"Ha minden nap csak azt hallgatod éveken át, hogy mit csinálsz rosszul,egyébként más nem érdekli őket veled kapcsolatban, az kicsit csorbítja az ember önbecsülését."

Egészen addig, amíg még nem vált le róluk eléggé ahhoz, hogy tudja, nem attól függ az ő értéke, hogy egyesek (még ha a szülei is azok) mit gondolnak róla.

Nem kell egész nap őket hallgatni, ha olyan munkát vállalsz, ami elszólít otthonról, és ha utána is máshol töltöd a szabadidődet, nem otthon, ha leginkább csak aludni jársz haza. És minél inkább emberekkel foglalkozol nap közben, annál kevésbé fog a szabadidődben is az üldözni, hogy ők milyen dolgaidról mit mondanak.