Szar embernek érzem magam, mert nem akarom hogy sokàig tartson màs érzett így?

Teljesen normális. Nagyon sajnálom és kitartást kívánok nektek!

Amikor annak idején nagymamámat ápoltuk, ugyanígy éreztem. Egy idő után megkönnyebbülés volt (a fájdalom mellett, persze), hogy vége lett. Szörnyű egy ilyen, kitartás!

Mindenképpen nézz utána, milyen lehetőségek vannak.

Helyi szociális munkás is ha tud jönni heti pár órába, az is tehermentesít.

A napokban itt beszélgettünk róla:

https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gy..

Korábban meg itt:

https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__nagyszul..

Mindenképpen próbáljatok segítséget szerezni, mert mindketten totál rá fogtok menni lelkileg, pszichésen, fizikailag is. :(((((( Ahogy egyre rosszabb lesz az állapota, nem lehet otthoni körülményyek között ellátni.

Ideje lenne elkezdeni a gondnokság alá vonatását!

Az sem megy pillanatok alatt és legalább tudtok intézkedni, amikor már minden kötél szakad.

Őszínte leszek ami talán bunkónak fog hangzani de nem úgy szánom hidd el:

A családomban 2 ilyen is volt, szörnyű betegség és az a baj, hogy egyre rosszabb lesz, egy idő után nem fog felismerni senkit. Dédapám volt az egyik aki ebben szenvedett, mamám sokat mesélt róla, a mamámat a feleségének hitte, kiállt e betonútra, hogy ő figyel a birkákra amíg legelnek, persze nem volt ott birka, stb... A gond ott az volt, hogy ő aggresszív is lett a betegségtől, ez az ami igazán nehéz lehet. Most a papámnak is ez a betegsége, egyre rosszabb bár ő még felismer minket de már egyedül nem lehet hagyni semmiképp sem, sajnos tudom mi lesz így fel vagyok készülve, ajánlom te is készülj fel mindenre mert annál jobban fog fájni. A legrosszabb, hogy tiszta pillanatukban felfogják mi történik, na ilyenkor számomra szinte rosszabb. Rossz ember nem vagy, sajnos "szemét" dolog kimondani, de van olyan, hogy megváltás a halál. Kitartást neked.