Milyennek jellemeznétek ezt az anya-lánya kapcsolatot?

Sziasztok!

Anyámról és nagyanyámról van szó.

Nagyanyám egy hónapja halt meg, az utóbbi három évben velünk élt a romló fizikai állapota miatt. Anyámmal a viszonyukra én az ambivalens jelzőt használnám. Nagyanyám sokat segített anyámnak, anyaagilag is, rám is sokat vigyázott gyerekként, míg anyám dolgozott, szóval nem mondanám rossz anyának vagy rossz nagymamának.

Ugyanakkor nagymamámnak időnként kiállhatatlan természete volt, anyámnak szavajárása volt az utóbbi években, hogy ha ő előbb hal meg, ne hagyjam, hogy nagyanyám a síron túl is megkeserítse az életét. Anyám sokszor mondta, hogy a munkahelyén jobban érzi magát, mint itthon, mert nincs ott az anyja.

Ha nagyanyám akart valamit, anyám kb. összerezzenve ment, hogy mi lehet megint.

A szüleim kétéves koromban elváltak, apámnak van új családja, kéthévegente nála vagyok, nincs panaszom rá, a mostohaanyámmal jól kijövök, a húgomat (négyéves, apám második házasságából) nagyon szeretem. A szüleim válása nagyon viharos volt anno, máig sem békültek ki. Apám annyit mondott hogy az anyai nagyanyám nélkül békés lett volna a válás. Anyám erről nem mond semmit, nagyanyám sokszor szidja apámat.

Anyukámnak van egy bátyja, aki nagyanyámmal sose békült ki, de engem és anyámat nagyon szeret. Ő azt mesélte, hogy nagyanyám anyámat a terhessége alatt győzködte, hogy apámat hagyja el, mert tróger alak, és a bácsikám szólt rá, hogy hagyja már abba, anyám sose volt még ilyen boldog.

Az elmondottak okán engem meglepett, hogy anyám mennyire szomorú a nagyanyám halála óta, sírni is sokat sírt, mondja, hogy nagyanyám emlékét tisztelni kell, és hogy semmi sem lesz már a régi. Naponta elmegy a temetőbe is. Én sem örülök, hogy nagyanyám elment, de én jókora adag megkönnyebbülést is érzek.