Másnál is útálja a család a hétfő reggeleket a munkakezdés/iskola miatt a család? Ez normális?

Nem is a hétfő reggeleket utálom, hanem a vasárnap késő délutánokat/estéket.

Hétfőn már "csak" hajtani kell, de vasárnap még abban reménykedsz, hogy hátha elnézted a naptárat és még szombat van. :)

"Amióta vállalkozó vagyok és otthonról dolgozom, azóta nem, hiszen hétfőn is akkor kelek, amikor akarok. Ma pl. délután kettőkor dobott ki az ágy."

Hát ez azért marhára egészségtelen :D Én is vállalkozó voltam, de elég hamar rájöttem, hogy ez már középtávon is undorító. Az egy dolog, hogy az ember kötetlenebb, de ki a jó élet kel délután kettőkor? :D

Én nem utálom, meg úgy egyáltalán, olyan személyiségem van, hogy mindig tök jó kedvem van. Ha munkába kell menni, akkor munka elôtt is, ha hatkor kell kelni, akkor reggel hatkor is mosolyogva, teljes lelki békében teszek-veszek. Aztán jön a családom és mindenki dúl-fúl, vágja a pofákat, húzza az idôt meg az idegeimet, és végül felcseszik az agyamat, holott mindenki fél-egy órával késôbb kel, mint én. Mindenkinek csak annyi a dolga, hogy felöltözik, asztalhoz ül, megeszi a reggelit amit én készítettem oda. Aztán meg nekem kaffognak, nekem duzzognak, ha felhívom a figyelmüket, hogy picit igyekezni kéne. Holott ha nekem lenne ennyi dolgom, hogy egy órával késôbb kelek, és még a reggelit is elém teszik, aranyélet lenne. Így persze én is ideges leszek, mire becsukom magam mögött az ajtót és mindenki kikerül a látóterembôl. Ekkor kb. 2 percre van szükségem, hogy kiverjem a fejembôl az egészet, és visszazökkenjek az állandó lelki béke állapotába. Mire a metróra szállok, már újra jó kedvem van.

Szóval én nem utálok se napokat, se munkákat, se koránkeléseket. Amit én utálok, az olyan emberek, akik nem tudják a saját rosszkedvüket magukban megoldani, és muszáj azt kivetítetinük a körülöttük élôkre. Sajnos a fél családom ilyen.

Vajon a pár éve élő rabszolgák is ezt kérdezték? "Utálok reggel felkelni és akaratomon kívül élni az életemet. Eh normális?"

Szerinted????