Hogy lehet saját magunkban kezelni, ha másképp bánnak velünk, mint testvérünkkel?

Féltestvérem van, így igazából egykeként nőttem fel, apám nem igazán volt benne az életemben. Néha felhívott, esetleg évi 1x elmentem hozzá, évente párszor találkoztunk. Féltestvérem életében viszont ott van, mint valós apa.

Mindig úgy éreztem, hogyha az életembe beleszólt, hogy nincs joga hozzá, mert igazából semmit nem tud rólam.

Úgy alakult, hogy mostanában néha-néha “nála” lakok (munkahelyének a szállóján lakik és ha nekem abban a városban van dolgom, akkor ott alszok én is). Nem mélyült el így se a kapcsolatunk. Mindketten korán megyünk el, későn jövünk, váltunk pár szót, vagy már lehet a korábban jövő alszik.

Minap én értem vissza hamarabb. Amikor megérkezett, így indított:

“Helló…. hé te híztál?!” (már pár napja itt voltam, nem most látott először. Nekem ez elég érzékeny téma, mert evészavaros vagyok. Mindig is duci voltam, évekkel ezelőtt lefogytam, de egy lelki törés+egészségügyi problémák miatt vissza is jött gyorsan, ami után egyre rosszabbul éreztem magam. Most próbálom szinten tartani magam, lelki békét keresni, hogy legyen erőm egy olyan diétának nekikezdeni, ami után nem esek megint vissza)

Nem tudtam rá semmit se mondani, csak elég mérgesen néztem.

“Jajj nem baj, nem azért mondtam. Alig eszel valamit, nemigaz?! Figyelj van csirkém, ha szeretnél. Tésztám, valami...”

Ezután elment beszélni a féltesómmal: “szia, drágám, hogy vagy?…milyen az iskola?…sikerült barátkozni?……szeretlek, puszi”

Majd később jött, hogy sikerült megoldást találnom a problémájára. Mondtam ugyanaz a megoldás, amit tegnap mondtam.

“Az nem jó….ezért tanítatlak? (ja sok köze van a taníttatásomhoz)….biztos megint nem figyeltél órán….” (Gondolom ezt viccesnek szánja, de hasonlókat gyakran mond, és nekem elsőre se volt vicces).