Nem szeretek hazamenni, mert nem lehetek önmagam?

Apàm 65 éves, én 29/N. Vidéken lakik, de nem szeretek hazamenni, mert nem bírja feldolgozni, hogy van valakim, egyszer elmondtam neki, és nem akart hallani sem róla, egyből letiltotta a témàt, azt mondta, senkit ne vigyek oda, mert őt nem érdekli senki, meg a tanulàssal kell foglalkozni, meg majd engem is felcsinàlnak aztàn ott maradok a gyerekkel. Csak azért vàr haza, hogy levàgjam a hajàt meg bevàsàroljak neki. Csak az egyetemről beszélhetünk, de semmi màs személyes dologról nem.

Ő ezt nagyon nem veszi észre. Régen nem ilyen volt, de egyedül él, remete, megkeseredett, senki nem kell neki.

Én nagyon szerettem őt, mindig azt mondja eközben, hogy csak én vagyok neki, meg kérdezgeti, mikor megyek, de közben ezt csinàlja velem...

Soha nem megyünk sehova, soha nem csinàlunk semmit együtt. Úgy érzem, csak kihasznàl, de ennyi.

Nem akarok próbàlni beszélni vele, mert nem lehet, csak a sajàt sz.ràt hajtogatja, màs véleményére abszolút nem kïvàncsi.

Sajnàlom is, mert egyedül van, de az ő érdeme...

Mi lehet a megoldàs?