Anyám megbolondult, apám pedig hagyja anyámnak ezt az undorító viselkedést. Mit lehetne tenni, rámegyünk tesómmal erre? (Hosszú, a leírásban a többi)
Anyám - harmadik éve, hogy - minden nyáron itthagy minket: a cég jóvoltából lemegy Keszthelyre dolgozni, nem is jön haza, csak nyár végén. Ott bulizik, szórakozik, jól érzi magát nélkülünk. Amivel nem is lenne baj, csak hogy elbxssza a pénzt, padlóra vágjuk magunkat anyagilag. Ő fizette sokszor a piát, meg nemcsak Keszthelyen voltak, hanem mennek össze-vissza, aztán minket kér számon, hogy hová tettük a pénzt, amikor mi 4-en sokkal kevesebből kellett megélnünk, mint ő egyedül.
5 napja jött haza, veszekedik, kiabál velünk mindenért. Mindennek elhord, pedig a nagy keszthelyi barátai előtt hogy istenített minket, hogy mi milyen jó család vagyunk.
És nem bír leállni, 5 napja jött haza, és már menne bsw koncertre, aztán tőlem kért 5 000-ret, a tesómtól meg 10-et bevásárolni. És akkor nem az az első, hogy kaját vesz, hanem most is cigit vett. Teljesen leszxr minket. És ez az új heppje, hogy nem főz csak 3 naponta, de másnak se engedi, hogy főzzön. Folyamatosan jön utánunk, folyamatosan triggerel a hxlyeségeivel. Van, hogy lekapcsolja a gázt, visszakapcsolom és nekem jön. Apám főzni akart lecsót, és fogta és belerakott egy üvegnyi delikátot direkt. Ez volt tegnap, és így kellett elmennünk iskolába ma, hogy este 10-kor még állt a bál, és tudom, hogy májusig állni is fog.
Már mondtuk neki nem egyszer, nem kétszer, hogy nyugodtan hagyjon itt minket, menjen Keszthelyre, vagy Pestre (az az álomvárosa pár hete), ha ott jól érzi magát.
Négyen voltunk itthon 3 hónapot, plusz néha itt aludt a bátyám barátnője, de soha egy veszekedés nem volt, soha egy hangos szóváltás. Volt, hogy összekaptunk pár dolgon, de annyi baj legyen.
Elköltözni még nem költözhetek el. Szeretnék előrehozottazni pár szakmai és humán tantárgyból, de ilyen családi háttérrel nem hiszem, hogy lehetne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Volt egy ismerős házaspár akik szintén hasonlóan éltek. Senki sem értette mi van. Aztán később kiderült, hogy a férfinek olyan betegsége van, hogy nem tud szexelni, ezért megbeszélték a feleségével, hogy nyitott házasságban fognak élni. Ez ment is egy darabig amíg felnőttek a gyerekek. Akkor a nő szerelmes lett és elváltak a férjével, már az új házasságában él.
Lehet hogy apukád is azért tűri ezeket a dolgokat, mert nyitott házasságban élnek. Bár szerintem ennek így nincs értelme, ha a gyerekek szívják meg az egészet.
Ma már az összes pszichológus egyértelműen állítja, hogy ha mindent megpróbáltak a felek, hogy jobb legyen a házasság, de nem megy együtt, akkor jobb elválni. Károsan hat a gyerekek későbbi életére a gyerekkorból hozott rossz szülői minta. Így a gyerekeik felnőttkori párkapcsolati problémáit is okozhatják, a rossz minták által.
Úgyhogy erről szóló szakkönyveket kellene apukádnak olvasni. Rosszabbat tesz vele mindenkinek, ha benne marad egy ilyen házasságban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ki mondta, hogy kötelező vagy hogy kötelezik? Le is írtam, hogy ő választhatja ki, hogy mikortól és meddig marad. Ezen mit nem lehet érteni már? Aki szerint kamu, az miért van itt? Persze, ilyenekkel szórakozok. Le lett írva, hogy ő akar menni, és még az is, hogy mettől meddig marad, és úgy van ott egész nyáron. A LIDL is csinál olyat, hogy Siófokra meg ilyen nagyobb forgalmú helyekre csábítják a dolgozókat, a siófoki LIDL-ben nyáron több a vendégmunkás, mint az odavalósi. Meg még egy csomó helyen így van, nemcsak utazási irodáknál, LIDL-ben vagy éttermeknél. Egy csomó helyen van ilyen lehetőség.
Nem impotens, párszor már hallottam dolgokat. Lehet félnek az egyedülléttől, anyám is már 50-en túl van.
Veszekedés és veszekedés között is van különbség, nem is kicsi. Más, amikor végigtrappol valaki a frissen porszívózott szőnyegen, meg más amikor beleönt egy csomó delikátot a levesbe, mert épp olyanja van, kiabál, ordibál, csapkodja az ajtót majdnem mindennap, és nem tudsz tőle semmit csinálni.
Mondtuk neki, hogy már nem neki való, meg nézzen körbe, hogy hány évesek táncikálgatnak egy Azahriah koncerten, de mintha meg se hallaná. Volt, hogy be akarta festeni a haját rózsaszín melírral, de a fodrász mondta neki, hogy inkább ne, mert nem neki való. (Erről is írtam ki kérdést, ebbe is kössetek bele) Nem azt mondom, hogy kössön kendőt, de jó lenne ha nem viselkedne úgy, mint egy tini, meg az anyagiakat se nézi.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!