A válás tulajdonképpen rosszabb családi minta, mint a félárvaság?

A válás nem feltétlenül rossz. Az más kérdés, hogy van, akik ocsmány módon oldják meg, és a gyerekeket használják fel egymás ellen.

Ha olyan gond van egy házasságban, amit már nem tudnak megoldani, akkor nem rossz dolog a válás. Inkább jó példa, hogy nem kell örökké mártírként élni egy rossz kapcsolatban. Sőt, van, amikor a válás a legjobb, pl. erőszak esetén.

"De kár, hogy apád most nincs itt, elmondhatna minden béna fogyatékosnak, aztán szétverhetné a fejedet, engem meg végre lenne, aki jól megrugdos." Ezt valahogy nem tartom reálisnak. Te igen?

Egy válás nem véletlenül történik, nem csak annyi, hogy apu és anyu összeveszett, hogy elég sós-e a leves, és anyu úgy besértődik, hogy elköltözik a gyerekekkel.

Másrészt meg, igen sajnálatos módon, az elvált apák egy része egyáltalán nem viselkedik mintaapaként. A gyerek meg kicsi, de nem hülye. Anyuka ajnározhatja orrvérzésig, ha a gyerek azt tapasztalja, hogy az apja tojik a fejére, nem vesz neki semmit, nincs közös program. Bezzeg az új nője gyerekeinek a se99e ki van nyalva. Ezt nincs az az isten, hogy pozitívumként tudd tálalni egy gyereknek.

Ennek ellenére azt látom, hogy rengeteg elvált anya mindenáron fent akarja tartani a látszatot, hogy apuka jó ember, nincs azzal semmi baj, hogy elhagyta a családot, mert nem tudott csomót kötni a farkára, és nagyon szeret, csak épp évente kétszer ér rá felkeresni, és szegény érted dolgozik, azért ideges meg ordít, mert fáradt. Miközben apuka a legnagyobb lelki nyugalommal hívja a gyerekei anyját vén ku2vának a gyerek előtt, az új nővel karöltve.

És meg lehet nézni, hogy hany fiatal csajnak nincs semmi önbecsülése, és mi mindent képesek elnézni, ha a pasijuk elég sűrűn mondja, hogy de én szeretlek. Tragédia.

De mi sem természetesebb, ebben is a nők a hibásak!

Jelen. A szüleim elváltak és mellé apàm is meghalt.

A válást csak azért éltem meg tragikusnak, mert nem tudtam semmit se. De 2 év alatt berendezkedtem az új életembe és onnantól nem volt rossz. 13 évesen elismertem azt, hogy jobb hogy külön váltak.

Apám halála nem igazán rázott meg, nem nagyon tudtam rá felnézni. Sem mint apa, sem mint férfi minta. Így azt magamnak kellett megalkotnom, de így is találtam párt. Rengeteget dolgoztam az apai minták hiányának pótlásán és ki merem jelenteni, hogy sikerült. Ha együtt maradtak volna és nem hal meg akkor se kaptam volna több férfi mintát, mint amúgy.

Én örültem, hogy elváltak a szüleim, anyám szenvedett apám mellett lelkileg, és anyám szenvedése miatt addig traumáim voltak.

Amint elváltak, felszabadult, kicserélték, és nagyon harmonikus gyermekkorom volt.

Számomra jó minta volt a válás. Apám alkoholista volt, erőszakos, agresszív. Szerintem nagyon jó döntés volt, hogy anyukám még viszonylag kis koromban elvált. Utána egyre jobb lett az életünk. Nem volt, aki eligya minden megkeresett pénzünket, és nem is bántott senki minket.

Az árvaságot nem mondanám mintának, mert az nem egy választott vagy befolyásolható cselekvés.

Én inkább voltam egyedülálló szülő gyereke, mint egy olyan családban gyerek, ahol van alkoholista, aki majdnem mindennap összeveri a családot. Arról nem is beszélve, hogy mindent elivott. Anyagilag és lelkileg is sokkal jobb lett az életem így.

[link]

Innen nézegessél videókat, nekem tök jól müködött