Az egyetlen fiam 28 éves, lassan 2 éve van együtt egy nővel, aki már 41 lesz decemberben. Most gyűrűt is vett neki. A kérdésre, hogy gyereket terveznek-e vagy mit akarnak, az volt a válasz, hogy jelenleg nem aktuális náluk a téma, mert a nő még nem áll készen rá (merthogy az előző házasságában halva született a gyereke). Szóval lassan 41 éves és még nem áll készen rá. Akkor mikor fog?? Nyílván mikor már késő lesz. És a fiamért is aggódom, mert az elején látszott, hogy inkább a nő akaszkodott rá és hogy a fiam hamar rá fog unni, és sokszor tűnt úgy, hogy nemsokára otthagyja, viszont az utóbbi időben már úgy látom mintha a fiam ragaszkodna jobban. És mondja is hogy szereti, régebben meg azt mondta ha felhozódott hogy nem illenek egymáshoz, hogy majd szakít vele ha megunja,van idő. Pedig arra számítottunk hogy mostanra rég vége lesz és talál magához illő párt. Így nem fog egyhamar észhez térni, mikor fog így családot alapítani?
50: férjet is nagyon nehéz....mindig ez volt az álmom, de mindig leléptek a pasik, amikor kiderült, hogy nem szeretnék gyereket:((
A kérdező fia, tök rendes és egyben ritka mint a fehér holló, hogy kitart a nő mellett:(
2022. aug. 21. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
52/71 anonim válasza:
51!
Férjet könnyebb egy nőnek.
Sok férfi örülne egy olyan nőnek, aki nem akar gyereket.
2022. aug. 21. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
53/71 Metionin válasza:
1. Semmi közöd hozzá.
2. Ha gyerekezni akarsz, szülj te vagy fogadj egyet örökbe. Nem más faxával kell verni a csalánt.
3. Miből gondolod, hogy a fiad akar gyereket? Ha mindenáron gyereket akarna, bizonyára nem kezdett volna egy 40 fölötti nővel.
2022. aug. 21. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
54/71 anonim válasza:
Valószinű a fiad nem is akar gyereket 😃😃
2022. aug. 21. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
55/71 anonim válasza:
53nál a pont :D :D
2022. aug. 21. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
56/71 anonim válasza:
"Most vesztegeti el azokat az éveket amiket normál esetben családalapításra kellene fordítania."
Éérdekes...itt a gyakorin mindig azt olvasgatom, hogy csak a nőknek fellegzik be bizonyos kor után. A pasik még 50 felett is csinálhatnak gyereket bőven, hiszen aannyira, de aannyira sármosak lesznek az öregedéssel. Várd ki, amíg eljut ebbe a korba, aztán majd csinál neked unokát. Addig várjál türelemmel.
2022. aug. 21. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
57/71 anonim válasza:
56!
mert ez így is van, mondjuk az 50 már egy férfinél is sok.
2022. aug. 21. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
58/71 anonim válasza:
40 is sok egy fèrfinál már.
2022. aug. 21. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
59/71 anonim válasza:
A 40 nem az.
2022. aug. 21. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
60/71 anonim válasza:
És nem igaz, hogy 40+ osan könnyű olyan férfit találni aki elfogadja h nincs gyerekem és nem is akartam...nyilván nem huszonévest keresek....a 30-asok is kilőve, mert senkit nem érdeklek...a 40 +osak meg két csoportra oszthatóak az ismereteim szerint: kétségbeesetten gyereket akarnak így 30 körüli nőket keresnek...vagy mivel elváltak és van gyerekük olyan nőt keresnek akinek szintén van, idegenkednek a gyerektelen korukbeli nőktől....sajnos nem sok esélyem van, maradnának a 60-as férfiak, de azt meg én nem szeretném:(( reménytelen helyzet,,,,de nem ez a téma tudom, bocsi, csak cáfoltam egy előttem szólót
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!