Normális, hogy apám ilyen lekezelően beszél velem?

Tudom, hogy apám jót akar nekem, de mindig az volt az érzésem, hogy annyira lekezelő. Most például költözködöm a párommal, és annyit kértünk apától, hogy amikor az egyik bútort kiszállítják, legyen ott, és vegye át ő, mert mi dolgozunk. (28 éves vagyok.) Apa kifizette a saját pénzéből. Ezt nem kértem tőle, és utólag is mondtam, hogy kifizetem. Nem fogadta el, azt mondta, ennyit szívesen segít. De utána azt hallgattam, hogy ez milyen sok pénz, a fizetésének meg a leendő nyugdíjának hányad része, és néha azt érzem, csak azért segít, hogy ezt elmondhassa. Hangsúlyozom, többször felajánlottam, hogy kifizetem. Ilyeneket mond, hogy "nem kell kifizetni, csak szeretném, ha értenéd a világot" meg "lenne képed az életről". Folyton ezt mondja, gyerekkorom óta. Én dolgozom, van keresetem, nem sok, de eltartom magam, a lakás, amibe költöztünk, a párom családja révén lett a mienk. Tájékozottnak tartom magam, követem a világ dolgait, nem vagyok egy buta ember szerintem. De már most mindjárt elsírom magam, ahogy ezt leírtam. Apám valahogy mindig azt érzékeltette velem, hogy én nem tudom, mi hogy működik. Nme hoztam rossz döntéseket, nem tudok olyasmit felemlegetni, amikor valami fifejezetten nagy butaságot csináltam volna, vagy elszórtam volna a pénzt valamire. Van egy bátyám, szerintem vele nem beszél így. Amikor ezt elmondom apámnak, akkor hálátlan vagyok, pedig ő csak segíteni akart, és inkább becsüljem meg. De mondom, nem is vártam, hogy kifizeti.