Idős korodban a gyerekedhez költöznél?

Ha a gyerekem maga ajánlaná, akkor hozzá költöznék. De nem akarnám ráerőltetni magamat, nehogy rossz szájízzel éljünk együtt.

Egyébként amíg magamat el tudnám látni, és nem lennék önveszélyesen demens, addig inkább a sajátomban laknék.

Nyilván örülnek a felajanlasnak, de tudnám, mekkora teher.

Nálunk a párom nagymamája ilyen, a saját fia valamiért nem fogadta be egyelőre, így egyedül el, de tolunk nem messze, így mi jarkalunk mindent intézni neki. Huszon évesek vagyunk. Nem egyszerű, meg azért szeret élni is a helyzettel, nyilván magányos.

Ha mindenki benne lenne és nem okoznek nagy gondot és muszáj, elfogadnám.

Az idős otthonok meg attól függ, milyenrol beszélünk. Ha magán és elég jól elátott, azt nehéz megfizetni. Az én nagypapam 90feletti, jelenleg szociális otthonban van, ő akart oda menni, nem egy színvonalas hely, de így is havi 80-100e körül van, amit a nyugdíja nem fedez mindig. Illetve nekünk kell vinni a gyógyszert stb, sokszor orvosi ellátást intézni . Nem nagyon figyelnek rá szerintem, persze mikor megyünk igen. De tény, hogy kb 2-2 ápoló van kb 40 idosre két műszakban . Így én se mennek jó szivvel idősek otthonába, hacsak nincs annyi pénzem, hogy valami jó helyet tudjak fizetni, de ez kb lehetetlen manapság. Azért igyekszünk, én kb 20 éves korom óta gondolok erre. ( ami szomorú ) De kb így is csepp a tengernek.

Szóval ha mindenki benne van, mennek, de közben zavarna, hogy teher vagyok, hiszen a gyermekemnek ott a saját családja, épp elég ez manapság .

Kizárt. Éljék a maguk életét. Én is élem. Nem akarok már mások életritmusához alkalmazkodni. Megvan a magam élete, környezete, a bútoraim, tárgyaim, amikhez ragaszkodom. Ha úgy adódik, éjjel is nekiállok pogácsát sütni, olvasni.

Ha szükség van rám, megyek, vagy itt vagyok. Jöhetnek.

Barátnőim, barátaim vannak, nem akarom leépíteni a kapcsolataimat, hogy ne jöhessenek hozzám.

Amíg normálisan el tudom látni magamat, addig biztosan nem, inkább laknék egyedül a sajátomban.

Ha valamennyire lerobbanok, nem tudok mindent megcsinálni, amit otthon kellene, vagy nem tudok egyedül autóval vagy tömegközlekedéssel elmenni valahová, akkor odaköltöznék, ha maga ajánlaná, és tényleg olyanok a körülményeik, hogy feltételezhetően valóban nem zavarnám őket olyan nagyon. Ha ez nem áll fenn, akkor otthon.

Azt egyébként minden helyzetben közölném vele, kb. 60 éves koromban (de lehet, hogy már előtte is említeném), hogy ha komoly ápolásra szorulnék (pl. 24 órás felügyelet, pelenkázás, úgy kell kivinni a fürdőbe megmosdatni stb.), akkor azonnal adjon otthonba, ne tegyék tönkre ők a saját életüket egy lerobbant ember ápolásával, ami elveszi minden idejüket és erejüket, és még csak nem is értenek hozzá. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha demens lennék. (Bár egyébként ha szinte teljesen magatehetetlen lennék, vagy már előrehaladottan demens, de még lenne tiszta pillanatom, akkor akármilyen rosszul is hangzik, én bizony öngyilkos lennék (ha már eutanáziára nincs lehetőség). Semmi kedvem úgy élni, hogy nem tudok kimenni egyedül a wc-re, vagy nem tudom, ki vagyok és hol vagyok.)