Inkább anyás, vagy inkább apás vagy?

Fiam van, anyás.

Egyik sem

Anyás

Anyás voltam gyerekként, most 29 vagyok és csak anyámmal beszélek, de vele se sokat, mindenki idegesít aki nem a férjem, vagy a lányom.

Anyás. Nő vagyok.

Gyerekkorban és fiatal koromban apás voltam. Most már tudom, hogy tévedés volt, apám egy nárcisztikus f...sz volt, és persze mindig fent tudta tartani az érdeklődésemet így (míg anyám egy sótlan nő volt, vele semmit nem lehetett kezdeni).

Apás

Egyik sem. Anyámtól gyerekkoromban féltem mint a tűztől, ha valaki mondta, hogy jön anyád, már néztem hogy hova bújjak. Külső szemmel biztosan anyás voltam, mert neki akartam mindenáron megfelelni. Apám általában szart a fejemre, de kicsiként őt szerettem jobban, mert nem ordított és nem ütött. Ellenben órákra bezárt a házba míg elment kocsmázni, igaz akkoriban nem volt ezzel problémám. Szóval meg voltam velük áldva, sulis koromra kb. úgy voltam velük, hogy ez van, velük kell lakni míg fel nem növök de semmi komolyabb érzelem nem fűzött hozzájuk.

Míg férjhez nem mentem, inkább anyás voltam. Tizenkét-tizenhárom éves koromban szüleim elég rosszul éltek, el is váltak, aztán újra összejöttek. Többet voltam anyámmal és vele is beszélgettem, sok mindennek lemondta apámat, sőt minden ismerősünk és rokonunk előtt is feketítette apámat aki inkább hallgatott és nem igyekezett magát tisztára mosni. Felnőtt fejjel jöttem rá, hogy nem minden úgy volt ahogy hittem, de akkor már csak úgy találkoztunk, ha elmentünk egymáshoz vendégségbe (nem egy városban éltünk). Anyám nagyon beteg volt (reumatoid arthritis), apám legalább tizenöt évig gondozta (mosott, főzött, orvosokhoz vitte, fürdette). Anyám tizenhét éve elhunyt, apám pár hónapja. Úgy érzem, apám sokkal több szeretetet érdemelt, mint amit nyújtottunk neki és nagyon hiányzik. Hatvan éves vagyok.

Inkább anyás, és fiú vagyok. Apa szigorúbb volt, és kevesebbet foglalkozott velem, és a tesómmal.