Hogy milyen a viselkedése annak a gyereknek akit szó szerint leszar az apja?

Nekem semmi problémát nem okozott. Sose voltam problémás gyerek, tini.

Szerintem az számít, hogy egyébként rendben vannak-e a dolgok. Apa nélkül is lehet szerető, támogató család.

"hogy nem érdekli, de egyépként nem így van. Belül majd meg halunk a fájdalomtól amikor meglátunk egy lányt/fiút ölelkezni az apjával és csak arra gondolunk, hogy bárcsak vele is ez lenne."

Attól, hogy ti a saját könnyeitekben vergődtök egy szülői gesztus láttán, mert a saját apátokról szép emléketek van, egyáltalán tudjátok, hogy milyen, ha van apátok, még nem kell minden nyálas szart összeképzelegni arról, hogy mi van más fejében.

Engem is leszar apám. Akkor is leszart, mikor anyámat bántotta, most azért nincs az életünkben. Nekem az apa szóról egy istenszindrómás féreg jut eszembe és boldogabb vagyok anélkül az apa nélkül, mintha csak ilyen embert választhatnék apámnak. Ez csak egy rokoni kapcsolat megnevezése, ami lehet menny és pokol is. Nem értem, mit kell vergődni azon, hogy valakinek ez kimaradt az életéből. Nem mondom, hogy néha nem jut eszembe, milyen lett volna egy normális családban lenni és huszonévesen is számíthatni az apámra, de nem a saját apám hiányzik, hanem egy teljesen más élet, ami sosem volt és sosem lesz.

De ebben könyörgöm nincs semmi, amin ennyit kellene sajnálkozni. Mi ebben nőttünk fel, nincs viszonyítási alapunk, mert mi ilyennek ismertünk meg egy apát. Nem olyan nagy tragédia ám, mint a jót megtapasztalni és elveszíteni.