Hogyan fogadjam el, hogy nem érdeklem a családomat?

Furcsa a kapcsolatom a családommal, néha olyan mintha nem is lenne családom. Úgy érzem érzelmileg sosem kaptam meg tőlük amire szükségem lett volna, nálunk sosem volt meg az a bizalmas, bensőséges, szeretetteljes családi közeg. Például szinte egyáltalán nem is beszélünk egymással, maximum ilyen általánosabb témák kerülnek elő (mint mondjuk az időjárás vagy politikai, közéleti dolgok), de semmi személyes, magánéleti kérdés. Vagy például nálunk nincsenek közös családi programok sem, ez alatt pedig nem csak nyaralásra vagy ilyen nagyobb kaliberű dolgokra gondolok hanem egy egyszerű közös vacsora, filmezés vagy hasonló sem fordul elő. Vagy legalábbis én ezekből a családi összejövetelekből (ha néha voltak), mindig ki voltam hagyva. Mindig ez jellemezte a családunkat, tehát így nőttem fel, fiatalabb koromban sem érdekelte őket, hogy mi van velem, hogy vagyok stb., és sok mindenben egyáltalán nem számíthattam rájuk.

Gyerekként és tiniként nagyon nehéz volt, mert azt éreztem magamra vagyok hagyva, nem számíthatok senkire, nem foglalkozik velem senki, senki nem szeret stb., de ez igazából még ma is bennem van csak már másképp gondolok rá. Ugyanakkor még mindig zavar, hogy egy csomó dolgot senkivel sem tudok megbeszélni, nem kérhetem ki a családom véleményét bizonyos kérdésekben vagy egyáltalán csak a tudat, hogy nem vagyok számukra fontos, nem érdeklem őket. Különösen rosszul érzem magam mikor látom, hogy más családok mennyire másképpen élnek. Például a barátaim is nagyon sok időt töltenek a családjukkal, beszélgetnek, nyaralnak, kirándulnak, társasoznak, filmeznek, sütögetnek stb., vagy rendszeresen beszélnek telefonon. Ők például nem is értik az én helyzetemet, én pedig már inkább szégyellem mások előtt mert kaptam már negatív megjegyzéseket (ugye sokaknak az jön le, hogy ez milyen unalmas stb. vagy biztos velem van valami baj, ami miatt nem kíváncsiak rám). Azt is kellemetlennek éreztem mindig mikor például a barátaim áthívnak magukhoz, mert én ezt nem tudom viszonozni, hiszen a családom rám sem kíváncsi nemhogy a barátaimra.

23/L