Mit csináljak ha nem tudom feldolgozni a gyermekkori traumáimat? Lehet lapozni ha nem olvasod végig, nem érdekelnek az olyan kommentek, hogy ezt nem olvasom végig.

Mind a két szülőm helikopter szülő volt. 2 éves koromban elváltak. Apa olyan 10 12 éves koromig, mivel rengeteget dolgozott, néha elvitt csak egy hétvégére, vagy együtt nyaralni mentünk. Ez azért volt, hogy a válás ellenére azt lássam, hogy jóban voltak a szüleim, közös programok meg nyaralások hárman, stb. Apa nem kezdett új komoly kapcsolatot, és miattam csinált mindig mindent, mindent megkaptam. Viszont egy buborékban nőttem fel.

Az egyik legelső gyerekkori emlékem, hogy jön apa, és én elbújok a szobában a beépített szekrény aljában, vagy az asztal alatt. Ha óvodába ő jött értem, akkor emlékszem napközi végén, mondtam a krisztofernek, hogy én elbújok, és figyelje ha érkezik apa és szóljon. Vannak pozitív gyerekkori emlékeim is persze, de így fater kapcsán ez. Miért viselkedtem így? Mert oltári szigorú volt, és konkrétan féltem tőle szerintem. Alapvetően fizikai tettlegesség nem volt, csak üvöltés egyből, ha valami nem úgy volt, ahogy ő akarta. De nagyon durván. Konkrétan úgy, hogy az egész társasház zengett. Rendkívül nárcisztikus személyiség ráadásul, de ezért tudott olyan sikeres lenni amilyen, és mindezt miattam csinálta. Mostanában is sokszor mondja, hogy ha én nem lennék, akkor azon az ügyön se dolgozna már, amit éppen csinál, 10+ éve. Nehéz mert annyi mindent tudnék írni. Soha nem hitt nekem, hogyha volt valami balhé, és sosem állt mellém, én voltam a hülye, a tanárnak, a vezetés oktatónak, az edzőnek és lehetne sorolni az eseteket, ahol abszolút igazam volt, és hiába mondtam el mi történt, nem hitt nekem amíg vagy nem beszélt a tanárral, vagy az oktatóval vagy akárkivel ahol épp balhé volt. Ha valamiben nekem volt igazam, azt sem tudta soha elfogadni. Tehát a fejébe vesz valamit, vagy ahogy ő elképzeli hogy az ügy van, akkor az úgy van, te meg hülye vagy. Persze amikor utána néz, vagy rájön mégse, oh hát ez van. Ha más az elképzelés, vagy a vélemény, hogy valamit így vagy úgy akarok csinálni, egyből vöröslő fejjel robbant fel és kezdett üvölteni egyből. Versenysportoló voltam, ami tudom milyen lemondásokkal. De ha egyszer is, egy hétvégénél hosszabb időt akartam tölteni a nagyszülőknél, vagy egyszer a Balatonon, egyből jött, hogy szervez ott vagy edzést a környéken, vagy pedig ha nem megoldható, a lelki terror, hogy hogyan akarok profi lenni, ha döglök edzés helyett, és akkor inkább ne csináljuk, és hagyjuk az egészet. Egy nappal tovább akartam lent maradni a Balatonnál. Egy edzést hagytam volna ki. Nem lehetett. Sulival bowlingozni mentünk tesin a mom parkba. De jó volt. Oltári jól ment. Rohadt ritkán bowlingoztam, sose jutottam el, és imádtam pedig. Tök jól érezzük magunkat, felénél jön apa, hogy elvigyen, menni lell edzésre. A 4 órás edzésből kb felet késtem volna max, hogyha maradok. Én tudom, hogy a szociális életet fel kell áldozni, ha az ember versenyezni akar, de évente kb egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan alkalom volt, hogy kihagytam volna egy edzést, hogy jól érezzem magam. Azt gondolom teljesen belefért volna. Minden hétvégén (teljesen feleslegesen) versenyezni jártam egy időben. Egyszer volt olyan, hogy jött értem apa, és anya meg én is elaludtunk. A versenyről nem késtünk el, hétre jött, mert kilenckor volt az első meccs, de nem voltam már készen bemelegítve felöltözve megreggelizve mire odaért, úgyhogy onnantól kezdve minden versens előtt át kellett mennem hozzá és nála aludni, hogy már fél hatkor felkeljek, és hét órára egy szinte komplett edzést végigcsináljak, hogy aztán izzadtan, kifulladva beüljek a kocsiba, és visszaaludjak amíg odaérünk versenyre, a meccs 2 óra múlva lesz, tehát addig nyolcszor merevednek vissza az izmaim. Tehát teljesen a ló túloldala, de ha ellenkeztrm, jött az üvöltés. 16 éves koromban már, úgy töltöttük együtt az időt, hogy ő lejött hétvégére minden harmadik hétvégén, és addig anya nagyapámhoz elment. Fent a nappaliban néztem a Harcosok klubja című filmet. Bejön, épp a kezdőjelenet van, Tyler fegyvert tart a saját szájába. Erre elkezdi felemelt hanggal, hogy hogyan merek ilyen fmet nézni, ahol kilocssantják a másik agyát, azonnal kapcdoljam ki. Mondom én nem nézek ilyen filmet, senkinek nincs kiloccsantva az agya. Na erre elkezd üvölteni, hogy őt nem érdekli, kilövik az ágyat, ott vanna szájában a fegyver, és ha nem. Kapcsolom ki most azonnal, akkor fogja a laptopot és kibssza az utcára. Ezt már olyan hangerővel, hogy nem túlzok, de a szomszéd simán hallotta. De lehet 2 házzal odébb is. Szó szerint fülkárosító Hangerővel tud üvölteni. Emellett a reggeli volt még mindig balhé. Kora reggel felébredek suli vagy versens előtt, én nem tudok enni olyan 9 10 óráig legalább. Sőt még ma se. De, mindig üvöltött hogy reggeli nélkül nem lehet, legfontosabb étkezés, yadayadayada. Emlékszem egyszer egy ilyen oltári száraz valami lókolbászt rakott elém, egy 10 centis darabot kivágva. A villát alig tudtam beleszúrni, olyan kemény volt, de egyem meg, miközben ott a gumó a torkomban is, és egy korts víztől öklendeznem kell xD. Én tényleg minden reggel úgy mentem akár suliba, akár edzésre, hogy ott volt a gumó a torkomba, és öklendeznem kellett amit rohadt nehéz volt straight faccel kibírni. Még ma is szokott lenni ez. Szerencsére már ritkább.

Sose voltak igazán barátaim vagy jó baráti köröm, se tartós kapcsolatom a mai napig, csak alkalmi dolgok. Azt gondolom, hogy a traumáim következtében nem tudok szocializálódni, és vagyok képtelen szemébe nézni más embereknek 2 mpnél tovább, anélkül hogy bekönnyeznék és félrenéznék. Nem sírás vagy ilyesmi, egyszerűen bekönnyezik a szemem.

Anya is rendkívül kontrollált, ő a másik véglet volt, ő nem engedett sehova egyedül, mindentől védett, mindent megcsinált helyettem, mára pedig teljesen életképtelen vagyok. A lényeg, hogy most erről nem akarok írni mert ez már így is nagyon hosszú lett, és elment az ihlet.

Viszont, az feltűnt, hogy nem tudok önmagam lenni egyikőjük jelenlétében sem. De főleg apáéban. Már emlékszem óvodás koromban is vitt hittanszakkörre vagy minek hívták, és én ott ültem az ölében, nem mertem semmit csinálni, miközben mindenki játszott meg elvolt mégha a szülők is ott voltak. Később az egyik gyerek onnan osztálytársam lett, és nevetve mondta hogy emlékszik erre.

Óvodában valamennyire tanítottak angolul, és egyszer volt egy ilyen előadás, vagy mi. Szülők előtt körbe kellett állni kis székeken, és el kellett valami karácsonyi dalt énekelni talán. Ebben az időben volt talán a mekiben népszerű az a sonicos gameboy. Mindenki kapott egyet érte, és még a feketéből is volt. Nagyon akartam volna egyet. De eljött a nagynap, és nem álltam fel, hanem meredtem magam elé, és a széken ülve maradtam, és próbáltam elbújni ott is. Utána mindenki izélt, gyerekek felnőttek is, hogy miért nem, és csak álltam és néztem utána hogy mindenki kapkodja el a gameboyokat vagy miket, ha így hívták egyáltalán, én meg nem vehettem el egyet se. Amikor idősebb voltam, és mondjuk társaságban ott volt apa, akkor se mertem beszélni vagy megszólalni. Se edzésen, se versenyen, sehol.

Valamelyik nap volt ez téma, hogy én későn serdültem, és egy ilyen magambafordult személy lettem aki nem szeret emberek között lenni, és másokkal lenni, csak egyedül akar mindent csinálni. Arra kellett rájönnöm, hogy ez egyáltalán nem így van, csak ez egy ilyen copium volt arra hogy képtelen vagyok bárhova is beilleszkedni. Rohadtul hiányzik hogy nincs aki keres, vagy akikkel elmehetek kirándulni, kocsmázni, vagy a Balatont körbebiciklizni, vagy elmenni kondizni vagy bármi. Egy egészséges kapcsolat pedig teljesenen elképzelhetetlen, de ott az életképtelenségemért a másik felmenő is felelős. De mindegy, ez nem lényeges most. Szóval amire rájöttem, hogy amikor se anya, se apa nem tudja hol vagyok, vagy mit csinálok, és egész biztosan tudom, hogy nem jut vissza hozzájuk, akkor nagyon jól el tudok lenni, és simán lazán tudok szórakozni bulizni ismerkedni. De ehhez 500 kilométerre kellett utaznom úgy, hogy nem tudtak róla, amíg haza nem jöttem és el nem meséltem. De ha ezt az egészet elmondanám apának, akkor kb nem állna velem szóba, vagy legalábbis egy "hatalmas kés lenne a hátába" mert hogy lehetek ilyen, egész életében mindent értem tett... Egy két dologgal szembesítettem korábban, de csak a jéghegy csúcsa volt, és arra is nagyon rosszul reagált, én sajnáltam még őt...