Szerintetek ez hogy függ össze?

Amit te leírtál, az egy egyértelműen elcseszett gondolkodásmód, lassan talán ki is kopik. Eszünkbe nem jutna így gyereket nevelni, ha sír akkor foglalkozni kell vele (és nem a hisztire gondolok).

Ez szimplán inkább nemtörődöm hozzáállás.

Régen volt egy ilyen stílus. Gondolom az volt a logika, hogy ne erősítse meg, hogy sírással érjen el dolgokat a gyerek. Csak nem számoltak azzal, hogy a gyereknek ez a normál kommunikációs formája, ez nem olyan, mint amikor a felnőtt kisír valami előnyt.

Ez egyértelműen azt tükrözi, hogy a szülőnek alacsony az érzelmi intelligenciája, empátiás készsége. Képtelen együttérezni még a saját gyerekével is. Ez úgynevezett toxikus hozzáállás, amelynek agyi gyökerei is vannak, de a saját traumáit is érdemes lenne feltárni, lehet az ő szülei is pont ilyenek voltak vele és ezt viszi tovább.

Minden szülő maga ismeri a gyerekét, pár eset után tudja, mikor van baj, mikor van valami túldramatizálva. Mondok egy példát. Két kisgyerekre vigyáztam, nem testvérek, strandon, derékig voltak a vízben, a kislány lefröcskölte a kisfiút, a kisfiú játéknak vette, nevetett, visszafröcskölt, nem arcra, hanem vizes lett a kislány hasa, mellkasa. A kislány óriási sírásba kezdett, hogy milyen gonosz a kisfiú, mert hát fröcsköl, ő meg vizes lett, mindezt derékig a vízben állva. Na, hát nem vigasztalta a kislányt, nem éreztem együtt, bizony megmondtam neki, hogy fejezze be, semmi baja nem történt. Persze csodálkozott, mert az a típusú gyerek volt, akit akkor is vigasztalnak, ha megbotlik és majdnem elesik. Eltereltem a figyelmét, vígan játszott. Szerintem fontos megtanítani a gyereknek, hogy felismerje az adott helyzet súlyosságát, és kisebb eseményeknél képes legyen önállóan kezelni, meg nyugodni, azonosítani, hogy csak megijedt, vagy tényleg meg is sérült. Nem jó, ha valaki mindig kívülről várja a megoldást, vigaszt, stb. Itt most ovis korosztályra utaltam. Semmi ördögtől való nincs abban, hogyha tényleg nincs komoly baj, azt mondom neki, hogy semmi baj, csak megijedtél, gyere, játsszunk tovább!