Elmondanátok az óvodás gyereknek, hogy az apja és az apai nagyszülők nem kíváncsiak rá?

Nem szabad ilyet mondani. Anno én beszéltem erről a témától gyermek pszichiáterrel. Soha nem szabad rosszat mondani a másik szulorol. A gyerek ahogy idősebb lesz maga jön majd rá dolgokra

Így biztos hogy nem. Szegény gyerek, Jézusom. Azt mondanám neki, hogy tudod Pistike, nagypapa és nagymama furcsa emberek, mindenkivel hülyén viselkednek, nem várhatunk tőlük épeszű viselkedést. Ne is törődj velük, itt van a másik mama és papa, ők imádnak téged és normálisak is, majd velük leszel többet.

Én azt mondtam az ovisomnak anno, hogy apja nem annyira szülő-típus, neki ez a gondoskodás dolog nem az erőssége, vannak ilyen emberek, nekik nem való a családban élés, ezért ő nem része az életünknek.

Nem így, ez neki még nyers, de finoman valahogy beadagolnám. Esetleg egy szakemberrel megbeszélném, hogy hogyan kell ezt előadni.

Igy en sem mondanam. Valoszinuleg valahogy ugy talalnam, hogy nem tudom jon-e es ha igen mikor az apa, DE en es esetleg a mamaek (ha vannak anyai reszrol) nem megyunk sehova es mindig itt vagyunk veled. En minden ilyet atforditanek azonnal annak a hangsulyozasara, hogy nem kell aggodnia, mert en ott vagyok mellette. Azzal sem alltatnam hogy apa ekkor meg akkor jon, meg ha meg is igeri. Ha jon meglepetes, ha meg nem akkor nem okoz csalodast a gyereknek. Esetleges kerdeseket meg oszinten rovidre zarnam azzal, hogy nem tudom mert nem erem el apat.

Nem

Nézd, nehéznek látom a kérdést; ha elmondod, csalódást és fájdalmat okozhatsz neki, ha nem, csalódást és fájdalmat okozhatsz neki... Úgy gondolom, ebben a helyzetben az a legfontosabb tényező, hogy a visszautasítást ne az önértékelésével kösse össze. Én én vagyok, és én elmondanám neki, de nagyon ügyelnék arra, ezt úgy tegyem, véletlenül se gondolja, hogy azért nem akarják látni, mert vele van a baj.