Ez esetben tényleg én lennék az önző?vagy mi lehet a baj?

Anyukámról van szó.Minden szarságra szorja a pénzt csak mondjuk a fontosabb dolgokra nem.Itt pl ruhára értem.nekem is kellenének ruhák,neki is.mégis elhatározta hogy ő 200.000-es szekrényt vesz magának.aztán sír hogy nincs pénz.És zavar más is,ha annyira akarja szórni a pénz elmehetnénk mondjuk nyaralni valahova együtt(igen csak ketten élünk)De nem,minek.én már 17 vagyok,17 évem alatt sehova se volt hajlanó elvinni.és baromira fáj,nem elég hogy nem normális a "családom" de még semilyen értelemben se az.Hisz csak ketten vagyunk.Bár teljesen olyan mintha egyedül lennék.Az egész nyarat itthon fogom tölteni,mert ő dolgozik mindig,barátaim meg messzebb vannak.Sose töltünk időt egymással,pedig már vagy 2 éve mondom neki hogy igazán elmehetnénk együtt valahova.de nem,meg minek.Mások hamarabb elvisznek bárhova mint ő.vagy mennék én egyedül,de ígyis mindig egyedül vagyok.Úgy tellnek a napok hogy reggel nagyon korán indul dolgozni és nem látom,és délután ér haza fáradtan,utánna már én nem tartozom bele az életébe mert olvas,eszik aztán fürdik és alvás.másnap ugyan ez.Egyébként jobban keres úgy az átlagnál,szóval pénzel nem lenne baj.Csak ő nem akar velem lenni sose.ezért én lennék önző?