Ha a gyereded logikus érvekkel alá tudja támasztani az igazát, akkor be tudod ismerni szülőként, hogy tévedtél és "engedni" a gyereknek?

Gyerekként írok.

Anyám nem tudja beismerni.

#3

Azt mégis hogy? Emberi kapcsolatokban elkerülhetetlen a nézeteltérés és a konfliktus. Szülő-gyerek kapcsolatokban az alá-fölé rendeltség miatt még inkább.

A kérdésre válaszolva: szülő vagyok, igaz még csak óvodás a gyerekem, de most is tudok bocsánatot kérni tőle, szerintem később is menni fog.

Az a baj (és ez általánosságban is igaz), hogy az emberekbe bele van valahogy kódolva, hogy ha egyszer igazad volt, akkor onnantól kezdve csak neked lehet igazad, mindenben.

Anyám csinálta ezt nagyon sokáig, hála istennek már leszokott róla. Ő szó szerint fél évvel korábbi dolgokat hozott fel érvnek, hogy ebben és ebben is neki volt igaza, függetlenül attól, hogy az adott problémához mennyi köze volt.

Ha az ember ezen a nárcisztikus vonásán felül tudna kerekedni, akkor mindenki sokkal könnyebben látná be a hibáit.

"Gyerek" szemszogbol irok, bar elmultam 26 - sosem tudta beismerni, meg is maradt ez bennem.

Nem hiszem hogy lesz gyerekem, ha lesz, ezt tuti maskepp csinalom.

Az én anyám sosem tudta beismerni, de ő elég nárcisztikus, passzív-agresszív személyiség (nem is tartjuk a kapcsolatot).

Így felnőttként fura visszagondolni, de nálunk soha én történt semmiféle bocsánatkérés, szóval mi, gyerekek sem tudtunk bocsánatot kérni, ha nem volt igazunk, mert nem láttunk erre példát, valahogy sokáig nem is ment ez nekem felnőttként sem. A bocsánatkérés egy tökidegen dolog volt.

Én igyekszem majd másképp tenni a gyerekeimmel.