Mi lehet az oka annak, ha egy apa azt akarja, hogy a gyereke gyárban robotoljon 16 évesen, és ne tanuljon?

Egyrészt mert ő is ezt csinálta, mást nem is ismer. Másrészt sok szülő tart attól, hogy a gyereke majd olyan dolgokat valósít meg, ami neki nem sikerült, "felülmúlja" majd őt, és utána megszűnik tekintélyfigurának, példaképnek lenni a gyerek szemében. Emiatt tudattalanul is akár, de próbálja visszafogni a gyereket, hogy csak ne legyen ügyesebb, okosabb, sikeresebb nála.

A páromnál is így van, ő első generációs egyetemista a családjában, az apjának nem sikerült leérettségiznie sem, és most iszonyatosan megveti a páromat, amiért ő tanulni mer, meg nem tud önellátó lenni és negyven órát dolgozni a suli mellett. Puszta irigység, féltékenység az egész, és a szülői tekintély elvesztésének a félelme. Borzasztó dolog egyébként mindkét félnek, szülőként sem lehet kellemes szembe nézni azzal, hogy valamiért nem tudod a legjobbat akarni annak, akit amúgy a legjobban szeretsz.

Kevésbé az apa a fogyatékos. Inkább a világ.

Addig, ameddig diplomával (3-4 diplomával is) lehet keresni 100 ezer forintot, a szalag mellett meg 500 ezret, nem értem, min csodálkozik itt mindenki kerek szemekkel.

Szerintem a személyes boldogulás nem merül ki pusztán abban, hogy kinek mennyi a keresete. Sokkal több boldogtalan ember menne be nap mint nap a munkahelyére, ha mindenki csak azt tartaná szem előtt, hogy a potenciálisan legtöbbet fizető állásban helyezkedjen el.

Az ember nem csak munkát választ, hanem hivatást is, az identitása egy részét. Ennek részben saját motivációból kell jönnie, és nem árt, ha örömöt okoz.

Ugyanúgy az sem lenne helyes, ha a szülő az egyetemet, továbbtanulást erőltetné, miközben a gyerek mondjuk szakmát akarna tanulni, ami vonza őt, tetszik neki. A hangsúly inkább azon van szerintem, hogy az apuka nem tud elszakadni a saját tapasztalataitól, és rá akarja erőltetni azt a sorsot a gyerekre, amit a gyerek amúgy nem feltétlenül akarna úgy.