Hogy mondjam el anyunak hogy megint egyedül maradtam?

Valahogyan mindig sikerül magányosnak maradnom. Most lehetett jelentkezni tanulmányi versenyre ami csoportos, és jelentkeztem mert reméltem hogy ha “kockákkal” zárnak össze akkor talán ők bírni fognak. Be is vettek, aminek baromira örültem, de a többiek tök elutasítóak voltak, aztán elnevezték gyök16-nak a csapatot (az 4), de mi öten vagyunk, ezért viccesen megkérdeztem hogy miért nem inkább gyök25 mire mondták hogy azért mert elég 4 ember is, szóval rám nincs szükség. Már pont elmeséltem anyunak, mert mindig azzal nyaggat hogy nincsenek barátaim és hogy ő ennyi idősen mennyi menő és vad dolgot csinált, meg egyszerre két sráccal kavart. Ő is nagyon örült neki, és elképesztő izgatott lett, még sütit is akart sütni a gyakorlásra. De kitettek, és le fogok bukni hogy nem megyek a versenyre. Már így is heti 2x 2-3 órát olvasok a kedvenc parkomban suli után hogy utána azt mondjam anyunak hogy csak a barátaimmal voltam. Többet már nem akarok neki hazudni, de soha senkivel nem jön össze semmi. A múlthéten a nővérem unszolására elmondtam egy srácnak hogy már nagyon régóta tetszik, csak nem mertem lépni, és az volt a válasza hogy semmi baj. Az hogy semmi baj, tehát nem okoz gondot neki hogy tetszik nekem. Annyira megalázó volt. És mindenki körülöttem azzal jön hogy ez a legjobb életszakasz, ne a jegyeimmel foglalkozzak, hanem töltsek felejthetetlen estéket a barátaimmal, randizzak, és legyek boldog. A családomból mindenki a “csodás fiatalkorról” beszél, de én csak le akarok érettségizni és egyetemen még többet tanulni, mert ez az egyetlen amiben jó vagyok… Szóval hogy mondjam el anyunak hogy ez megint nem jött össze? Le fog szúrni hogy nem igyekeztem eléggé, amitől csak rosszabb lesz…