Mit lehet tenni, van még remény?
A lanyom nem nagyon tartja velem a kapcsolatot, csak ha kell neki valami, általában pénz. Tudom, hogy egy nagyon meleglelku gyerek, sok a barátja, de valahogy nekem ebbol nem jut, a jóból.
Jól is tanul, 15 éves. Jelenleg az apjánál lakik, egy ideje.
Az apja azt mondta, hogy nincs rám szuksege a gyereknek. En megis írtam neki, ha nem jött válasz. Megbetegedett anorexiaban es mellette voltam, amennyire engedte, es szerintem ennek hatására javult az állapota. A terapeutam szerint az anyahiány miatt lett baja. De az apjat ismerve, nem venné az apja jónéven, hogy ha a gyerek hozzam ragaszkodna, es kimutatna, hogy fontos vagyok. Vegig azt mondta a lanyunknak, hogy anyadra ne hallgass, mert h.lye , tehát a gyerek úgy nött fel, hogy az anyja lenézendö.
Én megtettem amit tudtam, érte nagyon szeretem, tervezett gyerek volt es egyeduli gyerekem. Egyedul neveltem sok évig a válás után. Mostanra teljesen eltavolodott tölem, kb 2 szer talalkozunk egy hónapban, hogy penzt adjak neki. Miutan a penzt atvette , eleg gyorsan elköszön, nem akar velem sokat beszélni.
Ha nem adnák pénzt gondolom nem hívna egyáltalán. Nem vagyok benne a mindennapjaiban. Mit tudok csinalni?
Az apja mikor vitte el magahoz lathatasra , nem szerette ha engem a gyerek hívogat, nem mondta, hogy hívd anyukád ne aggódjon, tehat megszokta, hogy engem nem kell hívogatni.
Mostanaban a lanyommal álmodom, hogy egyutt setalunk, beszélgetunk.
Az apja azt mondja, hogy az en egyszeru lakasomba nem jön a gyerek hiszem nala sokkal jobb körulmenyek vannak. Tudom hogy csak bantani akar. A lanyomnak van sajat mobilja, elôfizetéses, tehat tudna hívni, de leszokta. Vagy meg se szokta. Azt tanulta meg, hogy engem ignoráljon.
Nem hív, nem oszt meg velem semmit.
Vajon változik ez?
En mindennap írok neki, amit elolvas ha nem is valaszol. Ezt tanacsolta a terapeutam, hogy írjak, ha nem is valaszol, hiszen az anorexiajaból is kizökkentettem. Mert megvartam, beszeltem vele ha nem is akarta es adtam neki ajandekot, penzt es ez segített neki.
Szerintem az apja varja így el es ezt nevelte bele.
Biztos en sem vagyok hibatlan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
15 éves még csak! Pont annyi, mint az én lányom! Szóval tapasztalatból, ebben az életkorban, életkori jellemző hogy magukba húzódnak, keveset beszélnek , azt is akkor amikor nekik jó.
Jól teszed, ha irsz neki, ha kérdezed, ez egy jelzés és számit, hogy törődsz vele, fontos neked, számithat rád, ott vagy neki, bármikor. Próbálj ne sokat bánkódni azon, hogy az apa hogy árt a kapcsolatotoknak. Fokuszálj a lányodra, légy türelmes, jó ha ott vagy neki, és nem vársz el semmit. Amikor pénzt kér, az is egy-egy alkalom arra, hogy beszélgess vele kicsit, érdeklődj róla. Van még remény, ez a kamaszkor! Te pedig az anyukája vagy neki, láthatóan jó anyukája vagy, akinek fontos a lánya :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!