Hogyan mondjam el otthon, hogy valószínűleg ismét csúszni fogok az egyetemen?
Már csúsztam egy évet és úgy néz ki, hogy most lehet megint csúszni fogok egy félévet. Nem a tanulás a gond, a jegyeim jók, jól sikerülnek a beadandók stb., de nem tudom kezelni az egyetemi stresszt, nagyon sokat szorongok, félek és úgy érzem depressziós is vagyok.
Vannak napok mikor ki sem tudok kelni az ágyból, csak sírok a takaró alatt. Nem tudok rendesen tanulni vagy aludni sem, mert folyamatosan az egyetemi dolgokon kattog az agyam. Stresszelek, sírok, szorongok, hogy minek mi a határideje, megbuktat-e a tanár vagy csak fenyegetőzik, hogyan osszam be az időmet, milyen e-mailt várok stb., mindenen. Állandóan egy ilyen feszült állapotban vagyok és ez mindenre kihat. Nem tudok rendesen koncentrálni, nagyon sok mindent el is felejtek stb., mintha nem is működne az agyam. Valamikor egy falat sem megy le a torkomon, máskor az evéssel próbálom elterelni a gondolataimat, nyilván nem sikerül. Szinte minden nap sírok, sokszor hányok is az idegességtől. Magányos vagyok, hiszen a csúszás miatt az egyetemen már senkit nem ismerek és egyedül maradtam, így nincsen kivel beszélgetnem stb., általában teljesen egyedül vagyok és mindent csak magamban halmozok fel, emésztgetem, mert nincsen kivel átbeszélnem. Rosszul érzem magam emiatt, viszont nem tudok kapcsolatokat sem építeni, nem tudok kommunikálni, szorongok emberek között, félek tőlük. Valamikor például inkább nem is eszem, mert nem merek elmenni a boltba vagy rendelni. Az egyetemi tanáraimmal sem tudok kommunikálni, napokat ülök egy ártatlan e-mail felett is.
Szóval ez vezetett odáig, hogy nagyon kevés esélyt látok arra, hogy ez a félév sikerüljön és lediplomázzak. Nagyon rosszul érzem magam emiatt, de megmondom őszintén, hogy már valamivel előrébb valónak érzem saját magamat mint az egyetemet. Viszont ugyanúgy félek a környezetem reakciójától, mert az első csúszás alkalmával is nagyon sok negatív megjegyzést kaptam a családomtól, tanáraimtól, szaktársaimtól, "barátaimtól", hogy ugye ez mekkora szégyen, mások munka és család mellett is időben lediplomáznak, másoknak sikerült, miért nem vagyok erre képes, mit fogunk mondani az XY-nak, csalódás stb., ami még jobban megviselt.
válasza: válasza: válasza:Menj el egy pszichológushoz. Erről a szüleidnek is tudniuk kellene, hogy ennyire stresszes vagy, mert ehhez már szakember kell, ez már kóros. Én is szorongós voltam világéletemben, de ez, amit itt írsz, már bőven túlzás. Én is csúsztam az egyetemmel, bár nekem komolyabb okom volt rá, mert meghalt egy családtagom. De tudod, ha te választottad ezt, amit tanulsz, akkor örülnöd kellene neki, hogy olyat tanulhatsz, amit szeretsz. Tök felesleges azon stresszelni, hogy sikerül-e a diploma, és inkább halasztani, mert ha nem próbálkozol, akkor nem is sikerülhet. Azt nem értem, ha ennyi stresszelés mellett mégis jók a jegyeid, azt hogy csinálod? Meg ennek pozitív megerősítésnek kellene lennie, hogyha tényleg jók a jegyeid.
Az egy nagyon hibás érvelés, hogy te mégiscsak előbbre való vagy, mivel elvileg ugye a magad által választott jövődet építed az egyetemen, tehát pont magadért teszel. Komolyan mondom, hogy menj el szakemberhez ezzel, mert ez egy ördögi kör, ebből nincs kiút magadtól, ne hidd azt, hogy majd egy félévig pihensz és akkor utána majd hipp-hopp minden rendben lesz és menni fog. Akkor majd újból elkezdesz kifogásokat keresni, húzni, halasztani, és plusz lelki teherrel, mert ugye a környezeted sem nézi jó szemmel. Hidd el, a pszichológus más sok ilyet látott, hogy valakinek így betesz a stressz, fog tudni segíteni. Nem, nem fog bogyót felírni, az a pszichiáter. Addig is milyen stresszoldó technikákat próbáltál? Mozgás? Egy jó kis konditermezés remek stresszoldó (tapasztalat), dfe lehet futás is a szabad levegőn, bármi, csak mozogj. Meditáció is jó, jóga is nagyon jó. Emellett figyelj a megfelelő vitaminbevitelre, különösen a B-vitaminokra, D-vitaminra és kipróbálhatsz gyógynövénytea kúrát pl. citromfű. Magnézium stb... szóval minden klasszikus stresszoldó dolog. Akár aromaterápiázhatsz is, az illóolajoknak is van stresszoldó hatása. De csinálj valamit, tégy valamit magadért, ha csak ülsz, és vársz, attól nem fog elmúlni és nem lesz jobb semmi (szintén tapasztalat).
válasza:Szerintem el kéne engedned az egyetemet. Ez a csúsztatás igazából a jele, hogy menekülsz. Felnőtt ember vagy, önálló döntéseket kell, hogy hozz, a magad akaratából. Ne a környezeted nyomására cselekedj, ne a reakcióiktól félj.
Nekem is volt főiskolán egy depressziós korszakom, én is aggódtam mit szólnak a szüleim, volt egy 2-es átlagú félévem, meg rosszabb is, mert képtelen voltam koncentrálni, sokat sírtam, azt se tudtam mi történik velem igazából, és akkor befejeztem a szakot. Megkönnyebbülés volt. A szüleim nem tudják az okát, hogy szakot váltottam, alig mertem elmondani, hogy befejeztem 2 év után, és hogy milyen eredményeim is voltak akkoriban (a depressziót sem értették, nem is fogadták el, nem tudtak vele mit kezdeni, alig jártam haza inkább).
Maradtam azon a főiskolán, mert nem akartam hazabútorozni, kollégiumban volt az "életem", ők töltöttek csak (lelkileg). Az új szakon kivirágoztam, újra jó eredményeim lettek, meg lett egy barátom (később férjem), aki visszarántott a boldog valóságba.
A szüleim néha még piszkálnak, hogy azt a szakot be kellett volna fejezni, stb., nem értik min mentem át akkoriban, nem volt ott jó egyáltalán. Már nem próbálom megértetni velük, felét nem tudják, mi volt akkoriban.
A másik szakot elvégeztem, aztán még egyet, azt már munka mellett, és boldog vagyok, hogy mertem váltani, mikor úgy éreztem, nem az én utamon vagyok.
Semmit se bántam meg, és örülök, hogy gyógyhatással volt rám az új élet :D
Nem kellett szakember meg semmi, egyszerűen hátra hagytam a múltat, meg amit tehernek éreztem magamon.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:"ugyanis a munka világa sokszor stresszesebb"
Ezt szintén nem tartom igaznak. Az iskola világában nincs alternatíva, hiszen minden intézmény ugyanazon oktatási rendszer fennhatósága alá tartozik. Ellenben, ha kifogsz egy munkahelyet, válthatsz egy másikra. Nem mellesleg nekem is nagyon stresszes volt az egyetemi pályafutásom. Én is megkaptam azt a szüleimtől, hogy "nem fogod vinni ezzel a szakmával semmire", "mi már nem hiszünk abban, hogy neked valaha diplomád lesz". Ehhez képest 900.000 Ft-os bruttó fizetésem van. A munkahelyemen hallottam először azt, hogy elismernek és mennyire kiváló vagyok a szakterületemen. Gyakorlatilag a könnyeimmel küzdöttem, mikor a teljesítmény-értékelésem volt, mert annyira nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy őszinte dicséretet és megbecsülést kapok. Óh, és mondtam már azt, hogy a feszültséget az okozta, hogy mivel a szüleim finanszírozták az egyetemet, addig nem volt kontrollom a saját életem felett, ellenben a munka világával? Biztos vagyok benne, hogyha most mennék egyetemi képzésre, sokkal nyugodtabban tudnám végigcsinálni, mert ha nem sikerül, hát nem sikerül, csak az én dolgom és senki másé, és nem kell magyarázkodnom senkinek.
Nem új keletű a probléma, már középiskolában is jelen volt csak kevésbé erőteljesen. Ez idő alatt többször próbáltam már segítséget kérni, de még egyszer sem jutottam el szakemberhez. Eleve nehéz elszánnom magam, mert ez egy erősen stigmatizált dolog, félek is tőle, telefonon időpontot sem merek kérni stb., illetve sosem volt körülöttem egy támogató közeg, ami mondjuk segített volna ebben. A szüleim nem igazán hisznek ebben (mármint szerintük ez nem egy valós tudomány, inkább csak humbug), ők is inkább afelé hajlanak, hogy ezt nem lehet komolyan venni, csak a bolondok járnak pszichológushoz stb., szerintem annyira az én problémám sem érdekli őket, nem értik vagy nem veszik komolyan. Próbáltak nekem időpontot kérni a kórházba, viszont akkor nem tudtak fogadni. Én többször is jelentkeztem ingyenes pszichológiai tanácsadásra az egyetemen, viszont egyik alkalommal sem volt szabad időpont ott sem. Arra pedig nincsen anyagi lehetőségem, hogy magán úton járjak pszichológushoz és / vagy pszichiáterhez.
Ez egy bonyolult dolog. Hullámzó, néha vannak picit jobb vagy könnyebb időszakok is. A szorongás mindig jelen van, csak néha kevésbé erős vagy ellensúlyozza egy-egy pozitív történés. Viszont összességében a negatív hatások sokkal erősebbek, sokkal jobban megmaradnak bennem, sokkal tovább cipelem őket magammal stb., és ami örömet okoz vagy motivációt ad az is inkább a teljesítménykényszerhez, a megfeleléshez köthető és tulajdonképpen a szorongásból, félelmekből táplálkozik. Szóval, igen egy jó jegy motivációt ad, örülök neki, nagyobb lendülettel készülök a következő vizsgára stb., de mindig bennem van az a gondolat is, hogy mi lesz, ha nem sikerül... Minden apró hibát katasztrófaként élek meg, mintha összedőlne a világ, mintha nem lenne holnap és azt érzem, hogy teljesen reménytelen, értéktelen az életem. A tanuláson kívül más területen soha nem volt sikerélményem, soha semmi másért nem dicsértek meg, a szüleim is mindig csak az eredményeim miatt voltak büszkék rám stb., tehát úgy érzem, hogy bennem ezen kívül semmi más értékelhető vagy szerethető dolog nincsen. Ha nem jól teljesítek, akkor még az sincs. Úgyhogy a jó jegyek is részben ennek az eredményei. Ettől függetlenül érdekel a szakom, ezért választottam és nem is ebben látom a problémát (szóval nem szeretném otthagyni, mást tanulni stb. és nem is a nehézségével van a probléma, szerintem nem egy nehéz szak), viszont nem kizárólag ez visz előre, sőt inkább ezt is megnehezíti ez az állapot (például szívesen lettem volna szakkollégista, szívesen TDK-ztam volna stb., de a körülményeket tekintve ez nyilván szóba sem jöhet).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!